Sztárok

Miller Zoltán életét a megérzése mentette meg

Peller Mariann „Utazás a lelked körül” című műsorának legújabb vendége Miller Zoltán volt, aki betekintést nyújtott kevésbé ismert, spirituális életébe. Az énekes, színész mesélt hitvesztéséről, az azt követő „sötét korszakáról”, valamit megérzéseiről, amelyek többször is megmentették már a haláltól.

Miller Zoltán az Utazás a lelked körül adásában beszélt róla, hogy alapvetően hívőnek tartja magát, de volt olyan időszak az életében, amikor senkiben sem talált segítséget. Erre a néhány éves időszakra „sötét korszakként” tekint, ami annyira megviselte, hogy azon is elgondolkozott, hogy felhagy a színészettel. Fordulópont volt az életében, amikor megismerkedett a keleti filozófiával, és ennek köszönhetően eljutott Indiába. Azóta spirituális látásmóddal éli az életét, és más emberként tekint magára. Leszámolt rossz szokásával, és igyekszik rugalmasabban kezelni az élet kihívásait, aminek köszönhetően a problémák helyett már a megoldásra fókuszál. Nemrég Vágó Bernadett-tel közös gyermekük is megszületett, ami pluszmotivációt jelent az életében.

A színésznek időbe telt, mire rájött, hogy érdemes jobban hallgatnia megérzéseire, ugyanis a legtöbbször beigazolódtak a sejtései. A korábbi esetekből tanulva jelenlegi kapcsolatában minden esetben hallgat ösztöneire, és úgy érzi, partnere személyében igazi lelki társra talált. Fontos mérföldkő volt a színész életében, amikor megérzésének köszönhetően saját és barátja életét is megmentette.

Sopron–Győr magasságában autóztunk Győri Péter kollégámmal, és az egyik kanyarban úgy éreztem, hogy le kell lassítanom. A kanyar után láttuk meg, hogy egy kamion előz egy tele kocsisort, ami sehova nem tudott besorolni. Így, hogy lelassítottunk és félrehúzódtunk, a kamion egyszerűen elment mellettünk, és folytathattuk az utat. Utána percekig nem szólaltunk meg, majd Peti csak annyi kérdezett: Megérezted?

– mesélte Miller Zoltán, aki azóta minden megérzésére hallgat, ahogy azt több asztrológus is tanácsolta neki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top