nlc.hu
Sztárok

Berki Krisztián egy percre sem hagyja egyedül szerelmét

Berki Krisztián két hónapja újra szerelmes – párja, Katona Renáta „Mazsi” mindenhova elkíséri, szerelmük pedig igaznak tűnik, a híresztelések ellenére.

Berki Krisztián és Katona Renáta egy hónapja jelentették be, hogy együtt járnak, azóta gyakorlatilag napi rendszerességgel ír róluk a bulvársajtó. Exével való kapcsolata megromlott, ahogy Pamela mondta, már csak Berki asszisztensén keresztül beszélnek, most pedig a bíróság elé viszik a gyermekelhelyezési ügyet – amiben egyszer Krisztiánék már megegyeztek –, pedig ez megfelelő kommunikációval elkerülhető lett volna. A viták mindennaposak, de Berki mellett ott van a szerelme, aki kitart mellette, bármiről legyen szó. A Glamour-díjátadón egy percre sem vesztették szem elől egymást.

9 fotó

Katona Renáta nemrég elárulta, hogy eleinte nagyképű bunkónak tartotta Berki Krisztiánt, de ennek már több éve. Azt is elmondta, hogy Krisztián a magánéletében teljesen más, mint a tévében, a zord külső érző szívet takar. Berki a közösségi oldalán minden egyes nap szerelmet vall új választottjának, és bár a rossz nyelvek szerint ez csak ideig-óráig tart, Mazsi mindenkinek azt kívánja, hogy éljék át azt, ami most velük történik, hiszen ez csodálatos érzés. 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top