Sztárok

Józan László nagyon beteg, lemondta az előadását

Józan László hetek óta betegeskedett, de most jött ki rajta a legjobban. A színésznek még az előadását is le kellett mondania, hogy meggyógyuljon.

Józan László rengeteget dolgozik: a Barátok közt forgatásai mellett több színdarabban is játszik, ami elég sokat kivesz belőle. Ennek ellenére mindig top formában áll színpadra, most azonban ő is lebetegedett. Hosszú heteken át érezte, hogy nincs jól, de csak most csúcsosodott ki a kór – még egy előadást is le kellett mondani, ami szokatlan tőle. Ezt a Vígszínház közölte a honlapján. 

„Április 26-án, csütörtök este Józan László betegsége miatt a Távoli dal előadásunk elmarad” – írták. Azt nem tudni, hogy meddig lesz távol Józan László, de az biztos, hogy pár napot pihennie kell, hogy jobban legyen. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top