Sztárok

Paris Hilton és Jane Seymour egyforma ruhában vonaglott a vörös szőnyegen

Most tényleg nem arról van szó, hogy két külön rendezvényen a két celeb ugyanabban a ruhában pózolt. Egy rendezvény, egyforma ruha, két celeb. Paris Hilton pedig néhány percre visszakerült a bulvárlapok címlapjára.

Mióta Kim Kardashian és népes famíliája képernyőre került, lehetetlen kiütni őket a pletykalapok címlapjairól. Bár Kim szeret úgy tenni, mintha ez neki óriási teher lenne, az önmagát kissé felülre pozicionáló – gyanítjuk, önmagára nem celebként, hanem minimum angol királynőként tekint – háromgyerekes híresség azért nagyon is élvezi, hogy híresebb lett, mint egykori barátnője, Paris Hilton

Paris Hilton ugyanis teljesen eltűnt a köztudatból, persze a gigantikus eljegyzési gyűrűjével neki is járt újabb 24 óra hírnév, de már sokkal kevesebben kíváncsiak rá, mint korábban. Most azonban visszatért, legnagyobb szerencsékre nem egy olyan, hasonlóan borzasztó slágerrel, mint amilyen ez volt:

Paris Hiltonról most amiatt írnak, mert sikeresen vette fel egy rendezvényen ugyanazt a modellt, amit Jane Seymour is viselt. Az újságírók kérdésére azt mondták, hogy totális véletlenről van szó, de nagyon örülnek, hogy ugyanolyan remek az ízlésük, de azért az is elképzelhető, hogy nem volt ez teljesen véletlen…

Paris Hilton és Jane Seymour ugyanabban a ruhában los angeles ruha egyforma

Paris Hilton és Jane Seymour egyforma a ruhában (Profimedia)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése