Sztárok

Csobot Adél és a párja nem sok dologban ért egyet

Kötelező kis kérdezz-felelek keretében beszélgetett Csobot Adél és Rózsa György, és érdekes apróságokat tudtunk meg róluk.

A Nagy Duett párosa egymást kérdezgette, ki mit választana, ha úgy alakulna. Voltak meglepő és kevésbé meglepő mondatok. Ez utóbbihoz tartozott, amikor Rózsa György bevallotta, hogy ő szívesebben lenne a világ legnépszerűbb embere, mint a legokosabbja. Csobot Adélt azért érdekelte a miért is, és a párja tömör magyarázatot adott.

Mert a népszerűeket szeretik, az okosakat pedig nem biztos, hogy annyira. Nekem nagy a szeretetigényem.

Mivel a szereplésért eddig is mindenre hajlandó volt Rózsa György, ahogy az A Nagy Duett adásaiból hétről hétre kiderült, talán ez volt a kevésbé meglepő része a kis videónak. 

Rózsa György és Csobot Adél egymást kérdezték

Ebből kifolyólag sejthettük azt is, hogy nem élne magányosan sem, de ebben legalább egyetértettek az énekesnővel, mert amúgy Csobot Adél és a párja gyakorlatilag mindenben különböznek. 

Csobot Adél és Rózsa György kevés dologban értett egyet

„Inkább idegesítő emberekkel élnék, mert a legnagyobb ellenségem a magány. Egyedül lenni, hogy nincs az embernek egy társa, akihez hozzászóljon, még akkor is, ha idegesítő…” – magyarázta Csobot Adél a döntését.

Nézd meg a videón, miben nem értett egyet Csobot Adél és párja, Rózsa György: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top