Sztárok

A folytatásban csak Csobot Adél hisz, a párja nem

Nehéz időszak lesz a mostani Csobot Adélnak, aki a Nagy duett miatt sokat próbál majd, bár azt egyelőre nem tudja, hogyan viseli majd terhesen, de nagyon bizakodó. A párja már kevésbé.

Gyugyókának és Manócskának becézi egymást Csobot Adél és a párja, Rózsa György, akik szeretnék, ha a Nagy duett alatt a vidámságuk és pozitív szmélyiségük átjönne minden produkción. A páros mindent belead, Csobot Adél például hazaköltözik erre az időszakra, nem ingázik majd Németország és Magyarország között, pláne, hogy éppen a Nagy duett alatt forgatja Istenes Bence a Survivort. Az énekesnő tehát biztosan nem unatkozik majd, különösen Rózsa György mellett, akivel az első találkozáskor összebarátkoztak. Igaz, a magázás megmaradt. 

Csobot Adél egy kis ajándékot kapott Rózsa Gyuritól a Mokkában Húsvétra

„Amikor megláttam, mondtam neki, hogy maga olyan, mint egy Szélvész Manó, erre azt mondja, hogy honnan tudja, hogy engem anyukám meg a testvérem így hív gyerekkorom óta, hogy Manó? De hát azért, mert olyan manós. Aztán kérdezte, hogy magának nincs valami beceneve, mondtam, hogy nincs, de egyszer a Kapcsoltam-paródiában volt, hogy Gyugyó, és azóta a lányom néha, ha hülyéskedik, így hív” – mesélte Rózsa Gyuri a Mokkában, és az énekesnő hálás azért, amiért megengedte neki, hogy „legyugyózza”. De Gyugyón túl, a páros között nem mindenben van összhang. 

„Én azt mondogatom, hogy ki fogunk esni az elején, a Manó meg mondja, hogy micsoda?! Megnyerjük! Ezért hívom Szélvész Manónak, olyan, mint a magyar cunami. Visz magával.”

Csobot Adél szerint ők jó Nagy duett páros Rózsa Gyurival

Szerinte a hanggal sem lesz gond, és szeretnék magukat mindenféle műfajban megmutatni. 

Csobot Adél és Rózsa György a Nagy duett döntőig akar menetelni

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top