Sztárok

Havas Henrik őrült összegre perelte az ATV-t

Nagyon durva sérelemdíjat követel Havas Henrik egykori munkaadójától. És helyreigazítást.

Ma kezdődik Havas Henrik és az ATV pere, melyet a tévés azért indított, mert szerinte megalázó módon távolították el állásából. Emlékezetes, Havast szexuális zaklatással vádolták meg, aminek következtében az ATV belső vizsgálatot indított ellene, majd nem hosszabbított vele szerződést.

„Bár tavaly, amikor ez az egész történt, még azt gondoltam, nem perelek, de meggondoltam magam. Azt akarom, adjanak ki helyreigazítást, amely kimondja, hogy a vizsgálat eredményének és a távozásomnak semmi köze egymáshoz, valamint húszmillió forint sérelemdíjat is kérek. Engem megaláztak, sőt, a családomat is lehetetlen helyzetbe hozták. Mindenkit megviseltek a történtek, ezt nem lehet hagyni” – mondta feldúltan a Blikknek Havas.

A Tanárúr kitart ártatlansága mellett, szerinte a csatorna vállalhatatlanul kezelte az ügyet. „Az, hogy azt sugallták, mintha bizonyíték lenne ellenem, s tettem volna valamit, na az már sok. Sokan akkor már azt terjesztették, kirúgtak engem, holott ez nem volt igaz, mert december 31-én lejárt volna a szerződésem, ezt nem hosszabbították meg. Ennyi.”

Mindezek ellenére Havas nem lesz ott a mai tárgyaláson. „El sem megyek az első tárgyalásra, mert nincs értelme. Majd ősszel lesznek a tanúmeghallgatások, azokra leszek kíváncsi” – tette hozzá a frissen nyugdíjba vonult Havas Henrik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top