nlc.hu
Sztárok
Ilyen lesz Dobó Kata első rendezése

Ilyen lesz Dobó Kata első rendezése

Stílusosan egy randijelenet felvételével zárult az új magyar romantikus vígjáték, a Kölcsönlakás forgatása június 26-án. A következő fél évben még rengeteg munka vár az alkotókra, hogy a film 2019. február 14-én országszerte a mozikba kerülhessen.

A Dobó Kata rendezésében készülő film felvételei feszített tempóban, 32 napon keresztül tartottak, elsősorban a fóti Mafilm stúdióban, majd a Liszt Ferenc téren, illetve további tizenkét külső helyszínen. Mint azt megírtuk, május 14-én kezdődtek a Kölcsönlakás felvételei, 2 nappal ezelőtt pedig leforgatták az utolsó jelenetet. Az első rendezésében lubickoló Dobó Kata nyilatkozott az elmúlt bő két hónapról. 

„Álmodni sem mertem volna simább, jobb hangulatú forgatást. Mindent időben fel tudtunk venni, és a külső helyszíneken még az időjárás is kegyes volt hozzánk. Kemény munka volt, a teljes stábtól óriási fegyelemre volt szükség, hogy tartani lehessen a szoros menetrendet, mert nap mint nap rengeteg jelenetet kellett rögzítenünk. Itt kivétel nélkül mindenki a maximumot nyújtotta, vagy még annál is többet adott, hogy határidőre végezzünk” – hangsúlyozta Dobó Kata rendező az utolsó forgatási napon. Hozzátette, hogy a színészektől különösen sok áldozatot követelt a munka, főként az időbeosztást tekintve. A felvételek döntő része a tavaszi színházi évad végére esett, ezért többen közülük, sőt maga a rendező is, esténként hét órakor még színpadra lépett. Emiatt előbb kellett kezdeni a napi forgatásokat, így a szereplők gyakran hajnali négykor keltek, hogy hatkor már munkára készen álljanak a kamerák elé.

A Balla Eszter, Martinovics Dorina, Oroszlán Szonja, Kopek Janka, Kiss Ramóna, valamint Haumann Máté, Klem Viktor, Fehér Tibor, illetve Szabó Simon főszereplésével készülő Kölcsönlakás a világszerte nagy sikerrel játszott színdarab eredetijétől részben eltérő, önálló koncepcióra épülő feldolgozás lesz, azaz a magyar stáb fantáziáját, kreativitását tükröző adaptáció valósulhat meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy a humoros, pikáns cselekmény és a szereplők még jobban tükrözik, leképezik majd a hazai viszonyokat, az ismerős karaktereket, illetve helyzeteket is. Az alkotók célja pedig elsősorban az volt, hogy ihletet merítve a népszerű előadásból, olyan színvonalas, minőségi szórakoztató filmet forgassanak, amely a hasonló műfajú hollywoodi produkciókkal is sikerrel felveszi a versenyt.

Erre minden esély meg is van, miután a Kölcsönlakás története vérbeli tévedések vígjátéka, amelynek hősei, a két házaspár, a csábító jógatanár, az önimádó belsőépítész, illetve kiszemelt hódítása, valamint a sikeres írónő és a vadítóan szexi escort lány, sorozatos bonyodalmakba keverednek. Végül mindannyian ugyanabban a lakásban kötnek ki, ahol az események izgalmas fordulatokat vesznek, és kiszámíthatatlan lezárást tartogatnak…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top