Sztárok

Havas Henrik ezért nem ment el a tárgyalására

Nem ment el az ATV ellen indított húszmilliós pere első tárgyalására Havas Henrik, helyette inkább a 69. születésnapjára készült.

A Story magazinnak adott interjúban Havas Henrik magyarázatot is adott arra, miért maradt távol a pertől és arra is, hogyan élte meg az elmúlt időszakot. 

Havas Henrik (fotó: Facebook)

„Most csak papírokról van szó, 3 perc, amíg az ügyvédem átadja őket. Ősszel lesz majd érdekes, amikor a tanúk meghallgatásával folytatódik. Éppen kérdezte az ügyvédem, hogy vonjuk-e be a perbe Baukó Évát, aki az ATV-s ügy előtt, a TV2 híradójában azzal rágalmazott, hogy szexuális ajánlatokat tettem neki”  magyarázta Havas Henrik, aki felháborítónak tartja, hogy egy olyan belső vizsgálatra hivatkoztak a kirúgásánál, amelynek máig nem tudja az előzményét. Szerinte az egész azért történt, mert ezzel akartak üzenni másoknak: ezt még Havassal is meg lehet csinálni.

„A feleségem és a lányom is eléggé nehezen viselte a kirúgás módját. Korábban kétszer pereltem összesen, akkor sem a pénz érdekelt.”

Havas most 20 milliót követel, amelyet az eredetileg két évre kötött szerződéssel keresett volna a nyugdíjbavonulása előtt. 

Ennek mentén beszél a terveiről, a családjáról a Storynak.

Havas Henrik a Story magazinnak adott exkluzív interjút

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése