Básti Juli már vágyik egy unokára

nlc | 2018. Július 31.
Három fia van, bízik benne, hogy előbb-utóbb nagymama lesz. Básti Juli egy szerep kapcsán beszélt vágyairól.

Rövid interjút készített Básti Julival a Bors, melyben a színésznő beszél a Mimi című film forgatásáról, melyben Tenki Rékával és Pogány Judittal dolgozik. „Nagy ívet jár be a karakterem: szívátültetésre vár, és a történet elején úgy tűnik, nincs esélye az életben maradásra, ám ahogy megkapja a szívet, fizikailag, illetve lelkileg is meggyógyul” – meséli. 

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Básti Juli arról is beszél, hogy távol érzi magától a szerepet, mert nem szívbeteg, és igyekszik egészségesen élni, hogy ne is legyen az, illetve a gyerekeit sem kellett egyedül nevelnie, ahogy a szerepe szerint, de azért talált némi hasonlóságot, méghozzá azt, hogy ő sem sajátította ki a gyerekeit, Marcit, Samut és Dávidot sem. „Számomra ez elképzelhetetlen lett volna. Mindig olyan anya akartam lenni, aki ott van a gyerekei mellett, ha szükség van rá, de amikor kell, akkor elengedi őket. Volt persze a családunkban ellenpélda is, ismerem mindkét oldalt – mondja, majd említést tesz a nagymamaságról is. – Mi, nők úgy vagyunk kódolva, hogy várjuk a következő generációt, az unokát, hiszen gondoskodásra születtünk. Várunk, várunk türelmesen, és reméljük, minél hamarabb eljön ez a nap. Én remélem, tényleg minél hamarabb eljön valamelyik fiamnál.”

Básti hozzátette, hogy egy kislány unokának örülne igazán, „de természetesen az a lényeg, hogy egészséges legyen”.

Exit mobile version