Sztárok

Rákkal küzd az Omega legendás gitárosa, Molnár György Elefánt

Molnár György Elefántnak szívproblémái is vannak, ezek miatt derült ki még időben, hogy rákos.

Az Omega gitárosának tavasszal súlyosbodott a szívritmuszavara, július elején pedig újabb gonddal kellett szembenéznie, bár akkor még nem tudta, hogy pontosan mi is az.

„Döbbenten láttam, hogy véres a vizeletem, és bár görcs nem előzte meg, először vesehomokra gyanakodott a kezelőorvosom. Az egy hónapos gyógyszeres kezelés valóban kitisztította, de újból elkezdődött, méghozzá intenzívebben. Ekkor vetődött fel, hogy az a véralvadásgátló okozhatja, amelyet a szívem miatt kell mindennap injekcióznom. Ezért elmentem a kardiológus barátomhoz, aki mondta, akkor okoz véres vizeletet az alvadásgátló, ha valahol valami nincs rendben” – idézte fel Molnár György Elefánt, akit ezek után ultrahangos vizsgálatra utaltak.

A harmadik célzott, húgyhólyagra irányuló vizsgálat fedezett fel két sötét foltot, amelyeket dr. Fischer Gábor főorvos a lehető leggyorsabban meg akart vizsgálni, Elefántot pedig hamarosan műtötték is az Irgalmasrendi Kórházban.

Forrás: Wikipedia

„Nem vagyok babonás, de izgultam, mit találnak, és a fejem fölött álló képernyőn magam is láttam, ahogy feltűnt az a két csúnya daganat. A főorvos úr ekkor közölte, hogy rákos vagyok, de rögtön neki is látott a kisebb és nagyobb, mogyoró méretű tumor kiégetésének. Ezt is végignéztem” – mesélte a Blikknek a rocklegenda.

Molnár György ma már roppant szerencsésnek tartja magát, mert úgy érzi, talán még időben vették észre a tumorokat. „A szövettani eredmény még hátravan, tünetmentesnek nem mondhatom magam, de ha fél évvel később vették volna észre, hogy rákos vagyok, amikor ezek a daganatok már dió méretűek, az végzetessé válhatott volna. A hetvenedik évemet taposom, és nem félek olyasmitől, amit elkerülni nem tudok, de még nem akarnám hátrahagyni a feleségemet és a két kisfiunkat. Tudom, hogy szükségük van rám. Lehet még dolgom a világban, mert hihetetlen, hogy a szívbajomra kapott gyógyszer mentette meg az életemet” – mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top