nlc.hu
Sztárok
4 dolog, amit nem tudtál Széphalmi Júliáról

4 dolog, amit nem tudtál Széphalmi Júliáról

Tegnap elstartolt a Nyerő Páros második évada, a szereplőkkel pedig csak most ismerkedünk. Sánta-Széphalmi Júlia például sokak figyelmét felkeltette már az első adásban.

Sokan talán nem ismerték a Nyerő Páros második évadának egyik házaspárját, Sánta Lászlót és a feleségét, Széphalmi Júliát, azonban már az első adásban nagy benyomást tettek a nézőkre. Most éppen ezért bemutatnánk Juliskát, hogy egy kicsit több dolgot tudj róla. 

  • Nem néznénk ki belőle, de imádja a motorokat, szenvedélye a gyorsaság.
  • Kétéves a kisfiuk, Lacika, akit nagyon nehezen hagytak otthon a forgatás alatt.
  • Négy éve ismerkedtek meg férjével, Sánta Lászlóval, a Mamma Mia! című előadás próbái során szerettek egymásba.
  • A lánykérés is a színpadon történt, a közönség előtt, a 100. előadás végén.

Már a Nyerő Páros első adásában kiderült, hogy erős pár lesznek ők ketten, de azért kíváncsiak vagyunk: szerinted kik lehetnek a végső győztesek?

Szavazz a kedvencedre! 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top