Weisz Fanni nyitott Bochkor Gábor ötletére, amely a Music FM reggeli műsorában hangzott el pénteken. Az Öndítóban ismét megszólalt Fanni édesanyja, Léránt Ágnes, a beszélgetés végén pedig a műsorvezető azzal az ötlettel állt elő, hogy ideje keresni valakit, aki leülteti egymással őket, hogy megbeszéljék a médiabotránnyá fajuló családi balhét.
„Az egymás elfogadásán alapuló, békés megoldások hívei vagyunk és voltunk az eddigi, eredménytelen beszélgetések alkalmával is. Sajnos, az alaptalan vádaskodás soha nem vezetett sehova, reméljük, egy esetleges következő alkalommal ez elmarad”– utalt Fanni arra, hogy alapvetően az zavarja, hogy az anyja nem képes elfogadni a tényt, hogy ő Pétert választotta.
A múlt héten a TV2 Mokka műsorában egy állítólagos régi barátnő pedig bántalmazással vádolta meg Hajmásy Pétert. Fanniék emiatt ügyvédhez fordultak.
„A Szabadi Diána által terjesztett rágalmazásról egyeztetünk az ügyvédünkkel, és nem zárjuk ki a peres eljárás lehetőségét” – írta a Blikknek Weisz Fanni.