Csehország már a lábai előtt hever, és jövőre készül Magyarország meghódítására is, de előbb még benézett a Cinefest Miskolc Filmfesztiválra, hogy zsűritagként nézze ipari mennyiségben a filmeket. Kerekes Vicával két vetítés között ültünk le beszélgetni arról, miért fontos nemet mondani, miért ártalmas a komfortzónában maradni, és miért az erdő az a hely, ahol a leginkább otthon érzi magát.
Azért vállaltad el, hogy zsűritag legyél a Cinefesten, mert szeretsz napi négy-öt filmet zsinórban lenyomni, vagy a felkérés inkább megtiszteltetés, amit nem illik visszautasítani?
Mind a két szempont játszik, de van egy harmadik is: ennyi filmet nézve nagyon sokat tudok tanulni. Ez is a fejlődési folyamatom része. Egy nemzetközi zsűriben még az angol nyelvet is lehetőségem nyílik gyakorolni, ami szintén sokat segít. Jó látni, hogy más országok filmesei hogyan fogalmazzák meg a gondolataikat, milyen szerkezetben mesélik el a történeteiket. Engem a filmekben nemcsak a színészek munkája érdekel, szeretek belelátni abba is, hogyan áll össze a teljes film. A főiskolán nem tanítottak nekünk filmelemzést, nem elemeztünk forgatókönyveket, pedig én ennek kifejezetten örültem volna.
A forgatókönyv-elemzés nemcsak a forgatókönyvíróknak és a rendezőknek fontos?
Amikor színészként kapsz egy forgatókönyvet, neked kell eldöntened, szeretnél-e ebben a projektben részt venni. Persze sokan vannak úgy, hogy bármilyen forgatókönyvet kapnak, ők elvállalják…
A karrierjük kezdetén a legtöbben így vannak ezzel. Gondolom, te már kiléptél ebből a zónából.
Már merek kilépni belőle. Az elején én is belecsúsztam olyan filmekbe, amik nem építettek engem, és meg kellett tanulnom kiválasztani a lehető legjobb munkákat. Ezt a döntést pedig általában egyedül kell meghoznom. Persze az embernek vannak barátai, akiknek régebben oda lehetett adni a forgatókönyvet, és ki lehetett kérni a véleményüket, de mostanában az a módi, hogy szerződést íratnak velünk alá arról, hogy csak mi olvassuk el az elküldött példányt. Nincs segítségem, és nekem kell ezekből a döntésekből jól kijönnöm valahogy.
Vica Az Úr angyala 2. című cseh mozifilm bemutatóján (Fotó: Profimedia, Night Star)
Ha már említetted, hogy akadtak korábban rossz döntéseid… A mai fejeddel milyen szakmai tanácsot adnál a pályakezdő önmagadnak?
Mindennek oka volt az életemben, és a rossz döntéseim is egy folyamat részét képezték. Időnként kell az, hogy az embernek fájjon, és egy picit megégesse magát. A rossz döntéseim tanítottak meg arra, hogy alaposan elgondolkodjam egy projekten, mielőtt elvállalom, és ne ugorjak bele túl gyorsan dolgokba. Persze pályakezdőként minden egyes film – igen, még a rossz is – jó gyakorlat, de informálódni azért akkor sem árt.
A Milada című cseh drámád kapcsán nyilatkoztad nemrég nagy örömmel, hogy végre egy film, amiben nem kell vörös hajúnak lenned. Vannak skatulyáid, amikből szeretsz kitörni?
Mindig is szerettem változtatni magamon. A vörös hajam időközben valahogy a cégéremmé vált: sokszor a rendezők kérnek így, mert így szoktak rám gondolni, és nem is akarnak változtatni ezen a képen. Szeretem, ha valaki kicsit mást akar tőlem, mint a megszokottat, merjünk már néha változtatni!
Ha most jönne egy jó forgatókönyv, de fel kéne szedned miatta húsz kiló pluszt?
Ha jónak tűnik a film, minden belefér. Te magad vagy a sorsod irányítója. Ha túl sokszor kínálnak meg nagyon hasonló szerepekkel, akkor egy idő után azt kell mondani, hogy nem kérem. Panaszkodni nem fogok, az nem az én utam, hogy nyavalyogjak. Szerencsére már amúgy sem érvényes rám, hogy mindig ugyanolyan szerepekkel kínálnának meg.
Te mikor tanultál meg nemet mondani? Mióta uralod így ezt a helyzetet?
Uralom? Ezt azért így nem merném kimondani. Azért mindig bennem van a kétely, hogy valójában jól döntöttem-e. Egy jó forgatókönyvből is készülhet rossz film. Egy dolgot tudhatok bizonyosan: azt, hogy ha a felkínált szerep vagy szereptípus nekem már megvolt korábban.
Pedig sok kollégád képes egy életen át ugyanazt a szerepet játszani, kisebb variálásokkal.
Igen, de ez a komfortzóna, és én nem szeretek a komfortzónámban lenni. Persze nem lehet nagyon magas intenzitású szerepekből nagyon sokat elvállalni egymás után, mert attól egy idő után kikészülsz, de azt bátran állíthatom, hogy nem vagyok biztonsági játékos. Ha a komfortzónámban maradok, soha nem leszek tisztában a határaimmal.
Vica az 51. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon (Fotó: CNC/Profimedia)
És hol vannak a határaid?
Még nem találtam meg őket. Persze mindig jönnek olyan helyzetek, amik meg tudnak engem színészként dolgoztatni, és ez nagyon jó, mert ilyenkor próbára tehetem magam. Soha nem tudnék belemenni egy filmbe azzal a tudattal, hogy előre tisztában vagyok azzal, hogy nekem itt minden sikerülni fog. A komfortzónámban maradva nem tudnék büszke lenni magamra. Azt érezném, hogy sütögetem a kis pecsenyémet, de jóllakni belőle nem fogok.
Még 2014-ben interjúztam veled, amikor nagyon lelkesen mesélted, hogy mennél Amerikába, hogy ráfeküdj az angoltanulásra. Most már ott tartasz, hogy angol nyelven forgó filmekben játszol. Ennyire jól sikerült a projekt?
Még nagyon az utam elején tartok. Nagyon fontos nekem, hogy ki tudjam magam fejezni, és megmutathassam magam belülről, és ez csak jó nyelvtudással lehetséges. Azt gondolom, hogy angolul még nem tudom megmutatni, ki vagyok én. Tudok játszani angolul, ebben sokat segített, hogy eleve a szlovák főiskolán végeztem színészként, és nem lepődöm meg, ha más nyelven kell megszólalnom. Játszottam már angol, német, szlovák, cseh és magyar nyelven, sőt angolul már cseh akcentussal is, ráadásul a következő filmemben angolul kell majd játszanom, de francia zsidó akcentussal, szóval emiatt már nem izgulok egyáltalán. Ami izgalom számomra, hogy jól megértsem az instrukciókat, és tudjak kommunikálni a körülöttem lévőkkel. Ebben még van hová fejlődnöm, de dolgozom rajta. Nem tanultam angolul az iskolában, ahol most vagyok, oda önműveléssel jutottam el.
Az volt a motivációd, hogy a Prágában és Budapesten forgó angol, amerikai produkciókban kapj szerepeket?
Én ezektől a produkcióktól nagyon sokáig féltem, mert úgy éreztem, hogy nem vagyok még kész. Sokáig gátlásos voltam amiatt, hogy nem fogok tudni maximálisat nyújtani. Ott volt bennem, hogy csak nehogy megtaláljon valaki. Ezek az energiák működnek. Aztán hirtelen elkezdtek hívni külföldi filmek castingjaira, és egyszer csak elkezdődött, ott voltam, és nem volt időm meghátrálni. Az első egy német film volt, csodálatos élmény, és azóta sorra jönnek az újabb munkák.
Nemcsak a külföldi filmek felé nyitsz, hanem úgy tűnik, jövőre a cseh filmpiac után a magyart is meghódíthatod. Két új filmed is lesz, a Hab című könnyed romkom és az Apró mesék című, II. világháború után játszódó mozi. Volt abban szándékosság, hogy akkor most letámadod a magyar filmpiacot?
Volt. Soha nem zárkóztam el a magyar filmektől, de általában olyan megkereséseket kaptam, amiket nem találtam elég vonzónak. Persze voltak kivételek, mint a Couch Surf vagy a Tranzitidő, de ezek sajnos nem kaptak annyi figyelmet. Nagyon sok sorozattal kerestek meg, én meg nem vagyok ilyen sorozatos típus, vagy inkább úgy mondom, hogy nem igazán csigáztak fel azok, amikkel megtaláltak. Volt egy kivétel, amit elvállaltam, ám azt végül törölték. Ilyen azonban gyakran előfordul az ember pályáján. Szerintem nem baj, ha nem vagyok nagy intenzitással jelen minden piacon. Nem kell mindig, mindenütt ott lennem, azt is meg kell tanulni, hogy néha nem árt egy kicsit jegeltetni a karrierem valahol.
Fotó: KAREL KOPÁČ/CNC/Profimedia
Csehországban és Szlovákiában óriási sztár vagy, bármerre mész, felismernek az emberek. Magyarországon – ahol élsz – ez még nem mindig fordul elő, itt még tudsz hétköznapi emberként élni. Attól nem félsz, hogy amennyiben ez a két új magyar filmed sikeres lesz, akkor ezt elveszítheted?
Persze, van bennem némi félsz, de Magyarország szerintem ilyen szempontból kicsit másképp működik, mint Csehország. Mások a magyarok. A csehek és a szlovákok sokkal rajongóbb típusok. A magyarok jobban meghagyják a személyes teredet. Persze lehet, hogy e mögött az van, hogy Csehországban rengetegen járnak moziba, a magyar meg inkább tévé előtt ülő nép. Itt az számít igazán nagy sztárnak, aki a tévében van. Meglátjuk, hogy alakul.
Ha itt is elérnéd azt a népszerűségi szintet, amit Csehországban, máshová költöznél?
Az országot biztosan nem hagynám itt, maximum a közeget, amiben élek. Hosszú távon amúgy sem szeretnék már városlakó lenni, inkább erdőlakóként szeretek gondolni magamra.
Most a Várban laksz, ha jól tudom…
Volt anno egy lehetőségem, hogy lecsapjak ott egy lakásra, és megnézzem felülről, milyen Budapest, de nem szándékozom sokáig ott maradni. Tudom magamról, hogy a természet közelében kell laknom. Rájöttem, hogy nem használom a várost egyáltalán. Egy kisvárosból származom, érintetlen és jó értelemben vett koszos gyerekkorom volt. Nem foglalkoztatott a pénz, a híres emberek… Közel volt az erdő, és a biciklimmel nagyon sokszor elbarangoltam arrafelé. Már akkoriban is kerestem a csendeket és a magányos pillanatokat, és ez a mai napig jellemző rám. Szükségem van arra a szabadságra, amit nekem az erdő jelent.
A legtöbben inkább a tengerpartra esküsznek.
Az nem nekem való. Nem bírom a meleget. A fehér bőröm szüzességét nem akarom elveszíteni. (nevet) Próbálok figyelni magamra, és azt vettem észre, hogy nekem a nap nem ad energiát, inkább elveszi azt tőlem. Erdő, madárcsicsergés, fák, hegyvidék, a moha illata: nekem ezek adnak energiát.
Amíg elkészült az álombéli erdei házikód, hogyan oldod meg ezt a problémát?
Gyakran járok túrázni. Nemrég például titokban kellett elmennem egy hegyi túrára, mert a szerződésembe foglalták, hogy nem veszélyeztethetem magam. (nevet)
Egy túra ennyire veszélyes lenne?
A Magas-Tátrában voltunk, 2500 méteren, hegymászóknak való magasságban. Ráadásul nem sokkal korábban ment ki a bokám, mert csináltam egy edzésvideót. Így kell edzeni Kerekes Vica módra! (nevet) Mindjárt kiment a bokám.
Edzésvideód lesz?
Sokáig kellett keresgélnem, mire megtaláltam azt az edzésformát, amiben jól érzem magam. Nem azért akarok edzeni, mert színésznő vagyok, aki nem akar elhízni, hanem egy olyan edzésformára vágytam, ami számomra is boldogságot ad. Rátaláltam egy csapatra, akiknek van egy külön edzésmetódusuk, csatlakoztam hozzájuk. Én megkaptam őket, és próbálok nekik segíteni ezzel az edzésvideóval, hogy én is adhassak valamit.
Fotó: Profimedia, Robo Homola
Nem túl nagy kockázat hegyekben túrázni egy ilyen tiltó szerződés árnyékában?
Nekem ez lételemem. Ott a hegyekben érzem igazán jól magam. Az egy olyan hely, ami megmutatja neked minden ember igazi énjét. Ott rögtön rájössz, milyen is a másik, ahogy arra is, hogy te is csak egy aprócska pötty vagy az univerzumban. A problémáid igazából semmiségek, hiszen egy semmi vagy a nagy univerzumban. Amíg a hegyekben vagyok, tisztelem a hely szabályait, és nem fogok hülyeséget csinálni. Ott minden lépésemet tudnom kell kontrollálni.
A beszélgetésünkből nekem az jön le, hogy szereted kontroll alatt tartani az életed minden területét. Van azért olyan része az életednek, ahol el tudod engedni ezt a kontrollt?
A színészi munkámban például az ösztönösség ugyanolyan fontos számomra, mint a tudatos építkezés. Igyekszem ezt a kettőt harmóniában tartani. Színészként sokszor át kell adnod magad az érzéseidnek, de mégsem adhatod át magad teljesen, mert közben tudnod kell, hogy el kell valahogy jutnod A-ból B-be. Rájöttem, hogy maximálisan ott tudok lenni a pillanatban, ugyanakkor végig a tudatában vagyok ennek. Mintha kívülről tudnám nézni magam, miközben maximálisan átérzem a pillanatot, amiben vagyok. Egy idő után kialakult nálam az, hogy mindig tudatában vagyok annak, mit érzek.
Itt Miskolcon rengeteg filmet nézel, de a saját filmjeidet meg szoktad nézni a premieren?
A szerződésem kötelez arra, hogy ott legyek a díszbemutatón, de az már más kérdés, hogy megnézem-e a filmet. Ez attól is függ, mennyire vagyok büszke arra a munkámra. (nevet) Szeretem, ha a rendező még a díszbemutató előtt megmutatja nekem a filmet. Nem szimpatikus az a hozzáállás, hogy te csak játszd el a te részed, aztán majd megnézheted a filmet a premieren. A filmezés szerintem csapatjáték, és én csapatjátékos vagyok. Nem mellesleg a promózás idején sem szeretek úgy beszélni a filmjeimről, hogy még nem láttam őket. Az egy dolog, hogy mit olvastam és mit éreztem, amikor forgattuk, de szeretnék tisztában lenni a végeredménnyel is. A színészmesterség bizonyos szempontból ugrás a szakadékba. Miközben ugrom, rengeteg különféle érzelemmel szembesülök, és biztosan hihetetlen az élmény, de nem tudhatom, mi lesz a végkifejlet. Nem tudhatom, hogy meg fogok-e halni a végén a szégyentől.
Amikor a magány fontosságát hangsúlyozod az életedben, mit értesz alatta? Teljes egyedüllétet, vagy pusztán azt, hogy a világtól elvonulva a pároddal vagy a családoddal lehess?
A teljes egyedüllétet. Nekem időnként el kell vonulnom. Szerintem csak úgy tudsz közel kerülni magadhoz, ha megvannak a csöndjeid. „A csöndjeid a tiédek.” 14 éves koromban részt vettem egy mentorképző táborban, ahol főleg felnőttek voltak, és Weöres Sándor egyik könyvéből indultunk ki. Nem mindig értettem, mi folyik körülöttem a táborban, mégis iszonyatosan megérintett, a mai napig bennem vannak a képek. Egy csapatjátékban az egyik csapattársam írta bele az emlékkönyvembe ezt a mondatot. „A csöndjeid a tiédek.” Nem értettem, mit akart üzenni ezzel, és folyamatosan visszatértem a gondolathoz. Sokáig tartott, de megértettem: az ember a csöndjei által ismerheti meg önmagát.
Az elvonulásaidat a családod és a párod hogy viseli?
Nem véletlenül lettem apukám és anyukám gyereke. Mindenben támogatnak engem, miközben meghagyják a szabadságomat. A párom meg ugyanilyen. Megvan a szabadságunk, de a közös életünk is ebben a kapcsolatban.
Családalapításon nem gondolkodtok?
Nem tudom elképzelni úgy az életemet, hogy ne szaladgálnának körülöttem a kis lurkóim az erdőben. Micsoda idillikus kép. (nevet) Van bennem egy kis szentimentalizmus.
