nlc.hu
Sztárok
Hivatalossá vált Chris Pratt és Anna Faris válása

Hivatalossá vált Chris Pratt és Anna Faris válása

Aláírta a válási papírokat az egykori álompár.

Hivatalossá vált Chris Pratt és Anna Faris válása, az egykori álompár aláírta ugyanis a válási papírokat – jelentette a TMZ.

A bulvárlap szerint Pratt és Faris hatéves kisfiuk kapcsán a közös felügyeletben egyezett meg, a vagyonuk elosztásáról pedig még annak idején házassági szerződést kötöttek.

Chris Pratt és Anna Faris még tavaly augusztusban jelentették be, hogy elválnak egymástól. Elmondásuk szerint nagyon keményen próbálkoztak, de be kellett látniuk, hogy a házasságuk nem működőképes. „Még most is szeretjük egymást, és mindig örömmel gondolunk az együtt töltött időnkre, és továbbra is mélyen tiszteljük egymást” – írták közös közleményükben.

Anna Faris és Chris Pratt 2017 áprilisában (Jesse Grant / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top