nlc.hu
Sztárok
Hivatalos: tényleg újra turnézik a Spice Girls, de Victoria Beckham nélkül

Hivatalos: tényleg újra turnézik a Spice Girls, de Victoria Beckham nélkül

Péntektől már jegyet is lehet majd kapni a 2019-es koncertekre.

Bár már egy ideje pletykáltak róla, mostantól hivatalos, hogy 2019-ben tényleg újra összeáll a Spice Girls egy turné erejéig. A hírt Mel B erősítette meg a Loose Women című műsorban – írja a Daily Mail.

Nagyjából öt vagy hat hónapja tudjuk. A kerekek már mozgásban vannak, péntektől lehet majd jegyet venni

– idézi az énekesnőt a lap. Mel B azt is elárulta, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint egyedül Victoria Beckham – vagyis Posh Spice – nem lesz ott a turnén:

Csak négyen vagyunk, de még lehet, hogy ő is csatlakozni fog. Én legalábbis reménykedem benne. Nagy kár lenne, ha nem így történne. Azt nem tudom, miért mondott nemet.

ADRIAN DENNIS / AFP

Időközben azonban sajnos Victoria Beckham hivatalosan is bejelentette, hogy nem vesz részt a turnén. Beckham az Instagram-oldalán osztott meg egy fényképet a lányokról, a kép alá pedig azt írta:

Ma nagy napja van a lányoknak, most jelentették be ugyanis az első turnéjukat az utolsó, 2012-es fellépésünk óta. Ezúttal nem csatlakozom hozzájuk a színpadon, de ettől még a Spice Girls nagyon fontos része volt az életemnek. Nagyon sok szeretettel gondolok rájuk, és nagyon jó szórakozást kívánok nekik a jövő évi turnéhoz. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos koncerteket adnak majd, és a rajongók is nagyon jól érzik majd magukat!

Ezzel tehát hivatalossá vált, hogy 2019-ben csak Melanie BrownGeri HalliwellEmma Bunton és Melanie Chisholm lép majd színpadra a Spice Girls-koncerteken.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top