nlc.hu
Sztárok
Válik Yvonne Dederick, a Feleségek luxuskivitelben sztárja

Válik Yvonne Dederick, a Feleségek luxuskivitelben sztárja

A Feleségek luxuskivitelben szereplője több száz milliós asszonytartásra számíthat az amerikai–magyar férjétől.

Zátonyra futott Yvonne Dederick házassága amerikai ügyvéd férjével – értesült a Bors. A bulvárlap úgy tudja, David már el is költözött a közös budai luxusvillájukból, a válási papírok pedig már az ügyvédeknél vannak. 

Yvonne és második férje, David közel két évtizeden keresztül alkotott egy párt, szerelmükből három gyermekük is született. A házaspár – bár mindketten nagyon elfoglaltak – kifejezetten jó kapcsolatban élt egészen a nyár végéig, amikor valami történt. A Feleségek luxuskivitelben sztárja egyre több időt töltött külön a férjétől, a napjai nagy része az üzleti érdekeltségeik irányításával telt, a házaspár pedig egyre távolabb került érzelmileg egymástól.

A három közös gyermekük – Chris, Catherine és Alex – tudnak szüleik szétválásáról, és a helyzethez képest jól viselik. Az amerikai törvények értelmében asszonytartás jár Yvonne-nak a válás után, az üzletasszony várhatóan mintegy 2,3 millió dollárra (átszámítva 671,9 millió forintra) számíthat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top