Sztárok

Keresztes Ildikó belefagyott a jelmezébe

A téli színházi előadások egy eddig kevésbé ismert veszélyéről beszélt Keresztes Ildikó, aki tavaly az Álomutazó egyik próbáján került kellemetlen helyzetbe.

Keresztes Ildikóék már javában dolgoznak a tavalyi év szuperprodukciójának kikiáltott Álomutazó felújításán, amit  idén karácsony előtt és után mutatnak majd be a BOK csarnokban. Az énekesnő alakítja Rémet, aki a rémálmokért felelős. 

„Nekem voltak rémálmaim, sőt kifejezetten csak a rémálmaimra emlékszem. A szép álmokra nem emlékszem, mert sokszor és sokfélék voltak” – mesélte tavaly Keresztes Ildikó, aki nagyon várja a darabot, mégis egy kellemetlen esetről beszélt, ami tavaly történt vele.

Keresztes Ildikó az Álomutazó előadása során nem éppen a legkényelmesebb kosztümöt kapta

Egy próbáról ment ki levegőzni, amikor becsukódott mögötte az ajtó. Ott állt a jéghidegben, az átizzadt jelmezben, először nevetett is önmagán, hogy ez csak vele történhet meg.  Próbált telefonján segítséget kérni. Elsőként Ábel Anitát próbálta hívni, de ő színpadon volt.

„Aztán hívtam a titkárnőt, de akkor már nem nevettem, mert rám fagyott a ruha.”

A szerepével összehasonlítva Keresztes Ildi odamondogatósnak tartja magát, aki tud röhögni a saját dolgain, mert ha túl komolyan venné magát, abba csak belehalni lehet. 

Keresztes Ildikó az Álomutazó próbáján mesélt a rossz emlékéről: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top