nlc.hu
Sztárok
Halála előtt még egyszer szeretett volna megnősülni Flipper Öcsi

Halála előtt még egyszer szeretett volna megnősülni Flipper Öcsi

Ha dalt szeretne írni valaki Flipper Öcsi életéről, talán a Nyughatatlan szív lenne a legideálisabb címválasztás számára. A 80-as, 90-es évek legfelkapottabb együtteseiben énekelt, azonban olyan hirtelen lépett ki ezekből a zenekarokból és kezdett valami teljesen újba, mintha mindig azt remélte volna, hogy majd az újabb lehetőség, az új produkció megadja számára a boldogságot.

A vidéki élet nyugtatta meg igazán

Hungária, Dolly Roll, Step. Jeszenszky Béla Tibor, vagyis Flipper Öcsi mindhárom zenekarban tag volt, mielőtt szólókarrierbe kezdett. A 80-as és a 90-es években a rajongói visítva rohantak utána az utcán, farmerkabátjukon a Flipper Öcsi arcával díszített kitűzővel. Olyanfajta rajongás volt ez, amit a mai tehetségkutatóban feltűnt énekesek közül csak nagyon kevesen tapasztalnak meg. A színpadon soha nem nézte az óráját. Mindegy volt, mennyi időre, hány dalra szól az adott fellépése, Öcsi szórakoztatni akart, és bármennyit ráhúzott egy-egy bulira.

Flipper Öcsi (jobbra) és a Dolly Roll zenekar (Fotó: Fortepan)

Amikor fent vagyok a színpadon, nem mérem az időt. És azt sem számolom, hányszor kell visszamennem, mert imádok a színpadon állni

– nyilatkozta. A 90-es években még nehezen viselte a rajongást. Ritkán osztogatott aláírásokat, vagy beszélgetett a koncerteken után rá várakozókkal. Csak évekkel később, a 2000-es évek elején lett sokkal közvetlenebb, nyitottabb és bizalmasabb az idegenekkel.

Talán mindez a vidéki életnek volt köszönhető. Nem titkolta, hogy soha nem szerette a nyüzsgő pesti életet, vidéken érezte igazán otthon magát, az ottani emberekkel szeretett beszélgetni. Rajongó hölgyekből nem volt hiány, azonban Flipper Öcsi mellett szinte mindig volt egy állandó társ. A korabeli magazinok összeboronálták a tragikus körülmények között elhunyt Molnár Csilla szépségkirálynővel is, akiről a lány halála után Flipper így nyilatkozott: „Nekem Csilla nagyon szép emlék marad egész életemre.”  Az énekes kétszer házasodott, élete utolsó éveiben pedig új élettársával élt együtt.

Szilágyi Marianna, Flipper Öcsi első felesége (Fotó: Nagy Zoltán)

Nem tudta feldolgozni a nélkülözést. Ez őrölte fel.

2006-ban aztán ismét Flipper nevével voltak tele a bulvárlapok. Írtak a megromlott második házasságáról és az alkoholproblémáiról – amit nem tagadott, de úgy érezte, hogy felnagyítják a lapok. „Lassan olyan az életem, mint egy szappanopera” – nyilatkozta akkor a BEST magazinnak Flipper, aki azt állította, azért nyúlt a pohár után, mert megromlott a kapcsolata a feleségével, ám a nő szerint azért futott zátonyra a kapcsolat, mert Flipper ivott.

A férfi napokig élt a parkoló autójában. Ekkor derült ki az is, hogy először 2002-ben járt elvonón, majd két évvel később egy fővárosi kórház addiktológiáján kezelték. Egyik barátja a 2006-os botrányról úgy fogalmazott a Blikknek, hogy Flipper képtelen volt elfogadni a hírnév múlását és a nélkülözést. „Öcsi érzékeny ember volt, átlátta a dolgokat, ahogy én is. Nem tudta feldolgozni, hogy egykori népszerűségét elvesztette. Ez nem csak lelki, megélhetési kérdés is.” Ekkor intézett egy telefonhívást egyik ismerőséhez, aki rögzítette a beszélgetést, melyen hallható, hogy mennyire rossz állapotban van az énekes. Itt ülök egy fűtetlen házban. Nagyon hideg van. Annyi pénzem nincs, hogy megigyak egy sört” – panaszkodott.

Fotó: Gálos Mihály Samu

Azt tervezte, hogy feleségül veszi az élettársát

A zenész mindent megpróbált, hogy sínre tegye az életét. Néhány hónapig úgy tűnt, hogy új párja mellett ismét nyugalomra talál, új könyvön és új dalokon dolgozott. Minden percet akkori szerelmével akart tölteni, a nőnek azt sem engedte meg, hogy dolgozzon. A jogdíjakból éltek, de gyakran besegített az asszony édesanyja is.

Az alkoholról azonban nem tudott lemondani. Pedig próbálták rábeszélni a barátai és szerelme, hogy menjen elvonóra. Elvittük, és két nap múlva megszökött. Vagy el sem ment, hanem otthon kapaszkodott az ajtófélfába, hogy ő nem megy”  mondta utolsó barátnője a Frizbiben.

2008 nyarán az egykor ünnepelt zenész rohamosan fogyni kezdett. Párja hiába kérlelte, hogy menjenek orvoshoz, ő hajthatatlan volt.  2008 októberében Flipper Öcsi a székesfehérvári kórház intenzív osztályára került, miután otthonában vért hányt. Egy hónappal később, 46 évesen örökre elaludt. 2008. december 5-én helyezték végső nyughelyére. A koporsójába két aranygyűrűt is berakott a szerelme, amelyeket az egy nappal későbbre tervezett esküvőn szerettek volna egymás ujjára húzni.

Diána és Flipper Öcsi (Fotó: Steindl Gabriella)

Az orvosok azt mondták, hogy 70 éven túlira sikerült amortizálni a szervezetét

Testvére, Marót Viki énekesnő évekkel később a Kiskegyednek így emlékezett meg az utolsó időszakról: „Öcsi sajnos olyan ember volt, akinek hiába mondtuk el százan, hogy el kell menni az orvoshoz, ő mindig azt mondta, ha kell, holnaptól nem iszik… El is ment az elvonóra, de idő előtt eljött, mert ő azt gondolta, hogy már meg is gyógyult, de mindig visszaesett. Az orvosok azt mondták, hogy 70 éven túlira sikerült amortizálni a szervezetét. A halála előtti utolsó hónapot már kórházban töltötte. Azért is altatták egy hónapig, mert arra vártak, hátha a májában van néhány ép sejt, és képes regenerálódni, de nem ez történt.  A mesterséges kóma nála agykárosodást is okozott, ő már talán nem is tudott volna teljes értékű életet élni. Az utolsó napon azt mondta az orvos, olyan volt, mintha már nem is lett volna ott. Dobolt, furcsán nézett ránk. Nem tudtunk kommunikálni, mert egy tubus volt a torkában, az ott megpattant eret kellett elszorítani. Végül ennek a vérzése okozta a halálát.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top