nlc.hu
Sztárok
Meghan hercegné: „Ő az a személy, aki inspirál és bátorít engem”

Meghan hercegné: „Ő az a személy, aki inspirál és bátorít engem”

Ma már egy világ ismeri Meghan Markle édesanyjának arcát és nevét, de egy évvel ezelőtt Doria Ragland még gond nélkül kimehetett az utcára jóganadrágban és kócos hajjal. Ki ez a nő, aki Meghan Markle egyetlen rokonaként volt jelen az esküvőn, és mit nyilatkozott róla új veje családja?

Szappanopera-forgatáson ismerte meg Meghan apját

Doria Ragland Clevelandben született. Szülei nem voltak tehetős emberek, ugyanakkor soha nem kellett nélkülözniük. Édesanyja nővérként dolgozott, apja pedig antik dolgokkal kereskedett. Még kisgyerek volt, amikor a család Kaliforniába költözött. Időközben a szülők elváltak, az ifjú Doria pedig kitanulta a sminkesszakmát. Később állást kapott a népszerű szappanopera, a General Hospital forgatásán. Itt találkozott Tom Markle-lel, aki világítóként és operatőrként dolgozott. A nő azonban nem sokáig maradt a szórakoztatóiparban. Egy ideig utazási ügynökként tevékenykedett, majd pszichológiából szerzett diplomát. 1979-ben házasodott össze Thomas Markle-lel, két évvel később pedig megszületett egyetlen közös gyerekük, Meghan.

Meghan és édesanyja, Doria Ragland az esküvő előtt. (Fotó: Steve Parsons – Pool / Getty Images)

Harry és Meghan esküvőjéig nem voltak köztük hangosan viták…

Doria és Tom akkor váltak el, amikor a lányuk mindössze hatéves volt. Kapcsolatukra nem voltak jellemzők a hangos viták. Még a szakítás után is jó viszonyt ápoltak, bár Meghan az édesanyjával lakott, minden héten találkozott az édesapjával is. Mindketten arra nevelték a lányukat, hogy legyen büszke a származására, álljon ki az igazáért, és mindig harcoljon azért, amiben hisz. Míg előző kapcsolataiból Tomnak vannak további gyermekei is, Doriának Meghan az egyetlen gyermeke. Éppen ezért elképesztően szoros köztük a kapcsolat, amely még inkább megerősödött, amikor Tom Markle az utolsó pillanatban cserbenhagyta a lányát, bejelentette: nem lesz ott Harry és Meghan esküvőjén. „Vidámságot, vigaszt, támogatást és feltétel nélküli szeretetet kaptam egész életemben az anyámtól. Ő az a személy, aki inspirál és bátorít engem” – nyilatkozta egy női magazinnak Markle még 2017-ben, az eljegyzése előtt.

Tom Markle (Fotó: Profimedia)

Egy szociálisan érzékeny asszony, aki a lányát is így nevelte

Raglandot gyakran mutatja be úgy a média mint „jógaoktatót”, ám ez csak részben igaz. Harry herceg anyósa ugyanis szociális munkásként is dolgozik. „Anya többnyire idősekkel dolgozik. Ő egy szabad szellemű klinikai terapeuta” – mesélte anyjáról Meghan, amikor még színésznőként adott interjúkat. Ma már nagyon ritka az a pillanat, hogy Meghan hercegnő beszélgessen az újságírókkal, egyáltalán bármit eláruljon magáról. Éppen ezért egyre többet találgat a sajtó, nemcsak róla, hanem a családjáról is.  Doria jelenleg is egy kaliforniai egészségközpontnak dolgozik, ugyanakkor egyre több forrás számol be arról, hogy az asszony az Egyesült Királyságba költözik, miután Meghan életet ad az első gyermekének. A hercegné nem titkolt szándéka, hogy királyi család ide vagy oda, azt az értékrendet adja tovább a gyerekeinek, amit ő is kapott az anyjától.Adni! Adni annyit, amennyit csak tudunk. Erre nevelt az édesanyám. Pulykát venni a hajléktalanoknak hálaadáskor, beszélgetni és meghallgatni az otthonokban élőket, megölelni a többi embert, mosolyogni és vigaszt nyújtani” – írta Meghan a blogjára, még 2016-ban.

Doria Ragland és a királyi család. (Fotó: Getty Images)

Károly herceg szeretné, hogy jól érezze magát a családban

Doria soha nem házasodott újra, ezt sok magazin úgy tálalja, hogy az asszony „feláldozta magát” a lánya boldogságáért. Ez vélhetőleg nem igaz, ám ha Harry hercegen múlik, akkor az sem nagyon fog kiderülni, hogy van-e most férfi a nő életében. Harry ugyanis foggal-körömmel védi nemcsak a nejét, de az anyósát is, akit imád.  

„Doria csodálatos!” – mondta a BBC-nek adott interjújában a herceg. Nem ő az egyetlen a királyi családban, aki a szívébe zárta az orrkarikás nőt. Károly hercegnek három nagy pillanata is volt kisebbik fia esküvőjén. Először, amikor az oltár elé vezette a menyét. Majd, amikor hátramentek a sekrestyébe aláírni a papírokat, és Károly a karját nyújtotta Doriának, úgy vonultak a gyermekeik után. Végül a templomból való kivonulásnál, ahol Károly egyik karjába Camilla, a másikba pedig Doria kapaszkodott. Ennél erőteljesebben a jövendő trónörökös nem is tudathatta volna a világgal, hogy elfogadja fia választását, tárt karokkal várja Doriát és Meghant a királyi családba. Ezt a gesztust egyébként maga Camilla is megjegyezte, idén ősszel a férje 70. születésnapjára készült dokumentumfilmben. „Az egész világ látta, ahogyan a férjem megfogja a menyasszony édesanyjának a karját, és úgy vonultak be a sekrestyébe. Ez egy mindenki számára megindító pillanat volt” – emlékezett vissza a májusi nászra Camilla, aki szintén támogatásáról biztosította Harry herceg anyósát.

Doria Ragland, Károly herceg és Kamilla. (Fotó: Jane Barlow – WPA Pool/Getty Images)

Nagy változások jönnek…

Jelenleg még csak találgatunk, hogy vajon II. Erzsébet megtöri-e a hagyományt, és meginvitálja-e a királyi család karácsonyára a Kaliforniában élő asszonyt. Az amerikai lapok szerint bizonyára így lesz, ugyanakkor lehet, hogy ez egyre jobban elmélyíti a szakadékot Meghan, Katalin, Vilmos, valamint Harry között, ugyanis Katalin hercegné családját egyszer sem hívták meg a királyi család karácsonyozására. Egy azonban szinte borítékolható, mégpedig az, hogy az egykori színésznő édesanyja hamarosan valóban az Egyesült Királyságba költözik, hogy még közelebb legyen lányához és születendő első unokájához, aki a bulvárlapok találgatásai szerint egy igazán különleges nevet kaphat, ha kislány lesz: Doria Diana…

Fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top