A spanyol ügyészség adóelkerüléssel vádolja a kolumbiai származású Shakirát. A hatóság szerint a 41 éves énekesnő 14,5 millió euróval tartozik. A vád szerint Shakira 2015-ben lett barcelonai lakos, ekkor jelentkezett át a Bahamákról, miközben már 2012 és 2014 között is katalán fővárosban élt, és úgy vélik, hogy már ekkor ott kellett volna adóznia. Azt mondják, Shakira az említett években csak rövid időkre hagyta el Spanyolországot, ezért fizetnie kellett volna, úgy vélik, hogy csak azért maradt papíron a Bahamákon, mert így el tudta kerülni a helyi adót.
Az ügyet Shakira egyelőre nem kommentálta, jogi képviselői még a nyomozás során annyit mondtak, hogy az énekesnő sokfelé élt már a világban, de mindenhol betartotta a törvényt, és hogy most sincsen ez másképpen. Az énekesnő most is Barcelonéban él, két közös gyereket nevelnek Gérard Piquével, aki az FC Barcelona játékosa.
(via Guardian)