Sztárok

Veréb Tamás iszonyatos fájdalmakkal küzdött

Veréb Tamástól a Csak show és más semmiben is szuper produkciókat láthattunk, de nem volt ez mindig annyira könnyű, mint amilyennek gondoltuk.

A Csak show és más semmiben végül Vastag Csaba lett a győztes, de többen is nagyon szépen teljesítettek hétről hétre. Az utolsó adás győztes produkciójában Veréb Tamást és Horváth Évát láthattuk – nem túlzás, hogy elállt a lélegzetünk attól, amit színpadra vittek. A színész korábban már nyert Sztárban sztárt és Sztárban sztár + 1 kicsit, de nem bánja, hogy most nem az első helyen végzett. 

„Ez egy olyan csapat lett, ami mindenféle egoharc nélkül tudott örülni egymásnak, és ez szerintem nagyon ritka a mai világban. (…) Férfiasan bevallom, hogy néha nagyon durva fájdalmakkal küszködtünk, főleg, amikor becsípődött a hátam. Fájdalomcsillapítókkal, izomlazítókkal és minden egyébbel tudtam csak megcsinálni az adást. Színpadi embernek ez megszokott, de itt azért mindig volt következő hét…” – mondta Veréb Tamás a döntő után a NLCafe.hu-nak. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top