nlc.hu
Sztárok
Kizárták a stúdióból a Sláger Reggel műsorvezetőit

Kizárták a stúdióból a Sláger Reggel műsorvezetőit

Abaházi Csaba és Bárdosi Sándor megelégelték, hogy kollégáik egyfolytában a karácsonyról áradoznak, ezért úgy döntöttek, kizárják őket a stúdióból, és átveszik az uralmat az élő adás felett.

Az elmúlt hetekben szinte nem volt olyan reggel, amikor Podán Petra és Növényi Norbert ne a karácsonyról áradoztak volna. Bár Abaházi Csaba és Bárdosi Sándor is kedvelik ezt az ünnepet, de csak mértékkel. Kissé megelégelték kollégáik karácsony túltengését, ezért úgy döntöttek, meghúzzák a határt. Az egyik szünetben kizárták őket a stúdióból, és „büntetésből” egy órán keresztül csakis a Last Christmas című számot játszották. „Petráék még több karácsonyi témát, hangulatot szerettek volna, hát most megkapták” – mondta Abaházi Csaba, akihez élő adásban telefonált be Pordán Petra, hogy megkérje kollégáit, fejezzék be a rendbontást.

„Szeretjük a karácsonyt, de csak módjával. Sokkal kényelmesebb volt így minden, Petra székére például szuperül fel tudtam tenni a lábam. Néha kell egy kis változatosság” – mondta viccelődve Bárdosi, akinek kolléganője nem örült ennyire az egyórás kényszerszünetnek. „Csabi és Sanyi meglepetésnek szánták a kis akciójukat. Ha ők így ajándékoznak, akkor inkább soha többet nem kérek ajándékot, csak ezt ne” – mondta Pordán Petra akkor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top