Sztárok

Caramel felesége: „Mi aztán tényleg sose fogunk elválni”

Caramel és felesége, Szilvi nehéz hónapokon vannak túl, de ez elmondásuk szerint csak még szorosabbá tette a kapcsolatukat.

Caramel és felesége tavaly év elején hozták nyilvánosságra kislányuk betegségét, de nem is akartak róla nyilatkozni, így rövid úton lezárták a találgatásokat. Szilvi el is tűnt az Instagramról, mert a sok pozitív üzenet mellett rengeteg negatívat kapott, amit már nem bírt el a lelke. November elején azonban visszatért a közösségi oldalára, azóta pedig egyre aktívabb. Most egy kérdezz-felelek során árult el valamit a Caramellel való kapcsolatáról

Egy követő arra volt kíváncsi, hogyan hatott Szofi betegsége a házasságukra, esetleg szorosabbá tette-e azt?

„Szuper szorossá. Mi aztán tényleg sose fogunk elválni…” – írta Szilágyi Szilvi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top