Sztárok

Pataki Zita utoljára küzd meg a babáért

Mégsem mondott le a saját gyerekről a 45 éves időjós. Kilencedszer kezdi el a lombikbébi-programot, férjével erről vlogot is indított.

Hat év küzdelem, nyolc sikertelen lombikbaba-beültetés után Pataki Zita azt mondta, elfogyott az ereje, nem bírja tovább. Azóta eltelt két év, és most úgy döntött, újból megpróbálja: 45 évesen belevág a kilencedik és egyben utolsó lombikba – írja a Bors.

Az időjós a férjével, Szárnyas Attilával minderről vlogot is indított Az utolsó lombik címmel, amely szerda délben debütál a YouTube csatornán. Ebben kendőzetlen őszinteséggel mindent megmutatnak, hogy segítsenek azoknak, akik hasonló cipőben járnak.

Smagpictures.com / RTL Klub / Sajtóklub

Boldog vagyok, újult erővel vágtam bele. (…) Az elsőben is benne volt, hogy nem sikerül, ebben is benne van. De át tudom adni, bele tudom élni magam a sikerbe” – mondta Pataki Zita, akire nemrég rátámadt egy elszabadult kutya.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top