nlc.hu
Sztárok
Gyerekkorukban az utcára küldték koldulni őket – Ismerd meg a Phoenix családot!

Gyerekkorukban az utcára küldték koldulni őket – Ismerd meg a Phoenix családot!

Gyerekként koldusszegények voltak, sőt még egy veszélyes szekta tagjaivá is váltak, és Hollywood egyik legismertebb tragédiája is a Phoenix névhez kötődik. Hippikből néhány év leforgása alatt Hollywood meghatározó családjává váltak. Ma Joaquin közülük a legismertebb, de nem volt ez mindig így.

River, Rain, Joaquin, Liberty, Summer. Ha csak meghalljuk a Phoenix család gyermekeinek nevét, gyorsan rájöhetünk, hogy a hetvenes évek hippikultúrája látható nyomokat hagyott a famílián. Ha pedig még azt is hozzáteszem, hogy mind az öt gyermek – sőt akad még egy hatodik féltestvér is – más városban, sőt egyikük egy másik országban látta meg a napvilágot, akkor azonnal világossá válik, hogy a Phoenix gyerekek gyerekkora egyáltalán nem hagyományos szellemben telt. Persze ami kívülről nagy kalandnak, valamint rengeteg utazásnak tűnhet, a valóságban már egyáltalán nem volt ilyen szép. Laktak patkány rágta, koszos viskókban, aludtak sátrakban, ráadásul csatlakoztak egy veszélyes szektához, ami konkrétan a gyermekek veszélyeztetéséről és szexuális zaklatásáról híresült el, szóval ha azt állítjuk, hogy kalandos gyerekkoruk volt, akkor borzasztó finoman fogalmazunk.

Potyogó gyerekek

John Lee és Arlyn hippikhez méltó módon Amerika országútjain ismerkedtek meg egymással. A lány stoppolt, a zenész férfi felvette, és mondhatni, szerelem volt ez az első látásra. Akkoriban John Lee családneve még nem Phoenix, hanem Bottom volt, és ez évekig így maradt: River Phoenixet például annak idején még River Bottomként anyakönyvezték, ami valljuk be, elég rosszul hangzik. Évekkel később, amikor túl voltak pár nehézségen, és úgy döntöttek, hogy új életet kezdenek, felvették a Phoenix családnevet, amivel azt akarták sugallni, hogy hamvaiból feltámadt főnixként kezdenek újból mindent.

Amikor a gyerekek karrierje elkezdődött, már mindannyian a Phoenix nevet viselték. John Lee és Arlyn szép, költői, szabadságra és természetre utaló neveket akart adni a gyerekeknek, és ez alól csak Joaquin jelentett kivételt: ő Puerto Ricóban látta meg a napvilágot, ezért a szülei latinos hangzású nevet kerestek neki. A kis Joaquin ezzel olyannyira elégedetlen volt – nem akart különbözni a testvéreitől – , hogy hatéves korában megváltoztatta a nevét Leafre, hogy aztán évekkel később mégis visszakeresztelkedjen Joaquinná.

A Phoenix család

John Lee és Arlyn első közös gyereke, River 1970-ben született, és őt kétévente követte egy új kis tesó. Normál esetben valószínűleg az történt volna, hogy letelepszenek, és egy nagy családi házban élnek tovább boldogan, de a flower power korszakában ez számukra elképzelhetetlen volt. Szinte évente változtattak lakhelyet, beutazták a fél Egyesült Államokat, sőt egy darabig még Venezuelában is éltek. Erre több okuk is volt. Először is nagyrészt abból éltek, hogy gyümölcsszedőnek álltak, és általában oda költöztek, ahol épp szezon volt, másodszor pedig beálltak a Children of God (Isten gyermekei, vagy mai nevükön The Family International) nevű szektába, és a szekta vezetői utasították őket arra, hogy költözzenek, és toborozzanak nekik új tagokat.

A fiú, aki négyévesen veszítette el a szüzességét

A Children of God szekta nem arról volt híres, hogy bőségesen ellátta volna tagjait. Phoenixék a hittérítés közben gyakran nélkülöztek, a szülők pedig jellemzően az utcára küldték a gyerekeket, hogy énekléssel, utcazenéléssel, netán koldulással szerezzenek egy kis pénzt. Sokszor a gyerekek voltak a család kenyéradói: ha nem ment jól nekik, aznap este korgó gyomorral feküdt le aludni a család. Érdekes módon később ezt a korszakot a Phoenix srácok/lányok könnyen megbocsátották John Leenek és Arlynnek, ugyanis olyan kicsik voltak akkoriban, hogy játéknak, egyfajta nagy kalandnak fogták fel a dolgot.

Joaquin Phoenix, édesanyja, Heart és testvére, Liberty társaságában (Fotó: E. Charbonneau/WireImage for 20th Century Fox Studios)

Ennél talán nehezebben volt megbocsátható egy-két másik történet. A Children of God szekta azáltal is vált hírhedtté, hogy biztatta felnőtt tagjait, hogy szexuális természetű játékokat kezdeményezzenek a gyerekekkel, sőt kifejezetten bátorította a gyerekeket arra, hogy más gyerekekkel szexjátékokat játsszanak. Phoenixék elmondása szerint ők még azelőtt kiléptek a szektából, hogy köztük bármi drasztikus történt volna, ám ennek némileg ellentmond River Phoenix Details magazinnak adott interjúja, melyben azt mesélte el, hogy négyéves (!) korában veszítette el a szüzességét, és azt kívánja, hogy bárcsak tovább várt volna. A szülők fejében azonban nem ez kapcsolta fel a villanyt, hanem az, amikor a szektavezér kitalálta, hogy a női tagoknak szexszel kellene új tagokat toborozniuk. Ez már Arlyn számára túl soknak bizonyult, a család pedig megszökött Isten gyermekeinek rabságából.

River Phoenix (Fotó: Nancy R. Schiff/Archive Photos/Getty Images)

Irány Hollywood!

A szektás időszak után a család bázisa Kalifornia lett, és mivel a gyerekek amúgy is rutint szereztek abban, hogy az utcán produkálták magukat vadidegenek előtt, természetesen jött a gondolat, hogy meg kellene próbálkozniuk a színészkedéssel. Arra talán még ők sem számítottak, hogy ez ennyire jövedelmező biznisz lesz. Liberty kivételével, aki egy-két filmes próbálkozás után rájött, hogy ez a munka nem neki való, a kis Phoenixek elárasztották Hollywoodot, és annyi szerepet kaptak, hogy az már elég volt a família napi kiadásaira. Aztán jött 1986 és a Stephen King novellájából készült Állj mellém!, melyben River Phoenix kapta az egyik főszerepet, és egyetlen film után Hollywood a lábai előtt hevert. Bár mind színészkedtek, a Phoenixeket gyerekkoruk óta önzetlenségre nevelték, így sosem voltak irigyek egymás sikereire, sőt ahol csak lehetett, támogatták egymás karrierjét. River sikerének mindnyájan borzasztóan örültek, a fiú azonban csak 16 éves volt, amikor megismerte a nevét a világ, és ebben a korban nem egyszerű feldolgozni az ilyen mértékű népszerűséget, pláne akkor nem, ha az ember rossz társaságba keveredik. River már az Állj mellém! forgatásán kipróbálta a füves cigarettát színésztársa, Corey Feldman jóvoltából, és a drogokkal kapcsolatos érdeklődése az egész későbbi – sajnos nem túl hosszú – életét jellemezte.

Corey Feldman és River Phoenix az Állj mellém! c. filmben

A Phoenix család nagy tragédiája

River is egyike volt azoknak, akiket azon nyomban az ifjú James Deannek kiáltottak ki, még csak 19 éves volt, amikor Oscar-díjra jelölték, és még arra is lehetőséget kapott, hogy eljátszhassa az ifjú Indiana Jonest. Imádták a srácot Hollywoodban, mindenütt teli volt híres haverokkal. Pont Johnny Depp híres Los Angeles-i bárja, a Viper Room volt az, ahol a barátnője, valamint két testvére, Joaquin és Rain társaságában – ők nem kábítószereztek, csak vele voltak, amikor megtörtént – túladagolta magát. A bár előtt próbálták meg újraéleszteni, sikertelenül. Híressé vált Joaquin kétségbeesett telefonhívása, amiben elcsukló hangon próbált mentőt kérni haldokló testvérének.

A tragédia lesújtotta a családot, sőt egész Hollywoodot. A Phoenix gyerekek hátrébb vonultak a reflektorfénytől, és ha nincs Gus Van Sant és a Majd megdöglik érte című film, lehet, hogy a család hollywoodi karrierje véget ért volna. A film nemcsak azért fontos, mert visszahozta Joaquin Phoenix érdeklődését a színészi munka iránt, hanem azért is, mert itt ismerte meg azt a Casey Afflecket, aki később a legjobb barátja lett, majd feleségül vette Joaquin legkisebb húgát, Summert, akivel két közös gyermekük született (2017-ben váltak el).

Casey Affleck és Summer Phoenix (Fotó: Jeff Kravitz/FilmMagic, Inc)

Joaquin, a szupersztár

A kilencvenes évek második fele leginkább útkereséssel telt a Phoenix család tagjai számára. Liberty volt közülük az egyetlen, aki teljesen hátat fordított a show-biznisznek, ő jótékonysági munkákkal és ruhatervezéssel foglalkozott. Summer továbbra is színészkedett, de inkább kevesebb, mint több sikerrel, de a testvérével, Rainnel inkább a zenélésben találták meg önmagukat: több bandában is játszottak. Eközben Joaquin a Gladiátornak köszönhetően világsztárrá vált, és ahogy annak idején a bátyja, úgy ő is nehezen viselte az ezzel járó óriási népszerűséget. Amikor eljátszotta Johnny Casht a karriercsúcsot jelentő A nyughatatlan című filmben, már masszív alkoholista volt.

James Mangold rendezővel A nyughatatlan forgatásán

Láthatólag kicsúszott a lába alól a talaj, ami akkor derült ki igazán, amikor bejelentette a visszavonulását, és közölte, hogy mostantól rapper lesz. Erről a korszakáról I’m Still Here címmel dokumentumfilm is készült, amiből kiderült, hogy csak egy vicc volt az egész, amit legjobb haverjával, Casey Affleckkel eszeltek ki. A gond csak az volt, hogy ezen a viccen csak ők ketten tudtak nevetni. Ez volt az a forgatás, ami után Afflecket megvádolták szexuális zaklatással, és bár Casey-vel ellentétben Joaquin megúszta a botrányt, azért még így is egy kellemetlen folt a filmográfiájában.

Miután 2012-ben visszatért a Masterrel, azóta egymás után villantja a szakmai csúcsteljesítményeket, ráadásul a magánélete is rendbe jött, mióta összejött Rooney Marával. Vegán, nem iszik alkoholt, és láthatólag kiegyensúlyozottabb, mint valaha. A testvérek között máig szoros a kapcsolat, és bármilyen tragédiák történtek velük, ezek inkább összekovácsolták, és nem széthúzták őket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top