Sztárok

Zimány Linda speciális diétával fogy

Kevesen hallottak még róla, de Zimány Linda az elsők között teszteli az Intermittent fasting diéta hatékonyságát.

Főzni érkezett az RTL Klub Reggelijébe, de már előre leszögezte, hogy ő nem eszik majd abból, amit készít. 

„Na nem azért, mert nem lesz jó” – tette hozzá nevetve Zimány Linda, aki ezek után mesélt az új diétájáról. 

Zimány Linda csak most kezdte a diétát, de máris látja az eredményt

„Az a neve, hogy Intermittent Fasting, és az a lényege, hogy harmincéves kor fölött lelassul az anyagcserénk, és csak abban a hat-nyolc órában ehetsz, amikor a leggyorsabb. Nekem ez délután egy és este nyolc-kilenc között van. Ezt be lehet állítani, nem árt egy szakértőt megkérdezni, mert ez személyre szabott. Aztán ezen belül is meghatározzák, hogy 10% lehet a szénhidrát, 30% a fehérje, 70% pedig a zsírbevitel, ami elég érdekes, én olajokkal pótolom ki.”

Másfél hete kezdte Linda a diétát, és ezalatt másfél kiló ment le, és különösen azt élvezi, hogy nemcsak az össztömegéből veszít, de látványosan változnak azok a területek, ahova szerinte felszaladtak rá a kilók. 

Erről is mesélt Zimány Linda, és elárulta, miért nem szerepel mostanában olyan gyakran, mint korábban: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése