Pál Éva az elmúlt hónapokban a csepeli piacon dolgozott, de fél év után úgy határozott: elhagyja a standot, eddigi munkahelyét, hogy visszatérhessen a színpadra, végleg – írja a Blikk.
A Neoton Família egykori énekesnője akkor vállalta el a munkát, amikor nehéz helyzetbe került svájcifrank-alapú hitele miatt, és kis híján elvesztette a házát. A dolgok azóta jobbra fordultak, ráadásul fia, Tamás mindvégig édesanyja mellett állt, anyagilag is támogatta.
Pál Éva mostantól tehát újra gőzerővel az éneklésre koncentrál, akár már ebben a hónapban is színpadra léphet. A korábbi viták elkerülése érdekében Pál Éva néven, de Neoton-dalokat is énekel. „Ami nagyon fontos, hogy minőségi bulikat adjak, amikre érdemes emlékezni. Szívvel-lélekkel akarom csinálni” – hangsúlyozta a 66 éves énekesnő.