nlc.hu
Sztárok
Szomorú hírt jelentett be Demjén Ferenc

Szomorú hírt jelentett be Demjén Ferenc

Demjén Ferencet műteni kellett, most pedig újabb rossz hírt jelentett be.

Demjén Ferencen csípőműtétet hajtottak végre pár héttel ezelőtt, így több koncertjét is kénytelen lemondani. A zenész a közösségi oldalán jelentette be a rossz hírt, miszerint egy darabig nem tud még fellépni. 

„Ahogy a menedzsment közleményében olvastátok, az idei turnémat májusban tudom elkezdeni. Sajnos ez 3 áprilisi koncertemet érinti, melyeket mindenképpen szeretnék pótolni. Örülök, hogy erre Sopronban már június 1-jén sor kerülhet. A koncertszervezők Algyőn és Kiskunfélegyházán is egyeztetik majd az új időpontot.  Szeretném megköszönni a sok jókívánságot, támogató üzenetet, ami erőt ad a gyors felépüléshez! Májustól pedig újra »Fújom a dalt«” – írta a Facebookon Demjén Ferenc

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top