Sztárok

Radics Gigi három hónap után hazatért a tengerentúlról

Radics Gigi családjával Los Angelesben járt, ahol az énekesnő a munka mellett a szerelmével is több időt tölthetett.

Radics Gigi egy éve él távkapcsolatban. Három hónapos amerikai kint tartózkodása alatt pedig nemcsak a munkára, hanem a szerelmére is koncentrálhatott – írja a Blikk.

„Most végre volt időnk egymásra, de nyilván nem annyi, amennyit az ember ilyenkor szeretne. Hiszen neki ott van munkája, nem is egy, ezért amikor szabadideje volt, be kellett osztania, hogy velem is legyen, de a barátait se hanyagolja, és sportolni is szeret. Persze nagyon jó volt együtt lenni és kicsit jobban megismerni egymást, nem telefonon beszélni” – mondta Radics Gigi, aki azt is elárulta, hogy ki hiányzott neki a legjobban.

Fotó: profimedia

„Hiányzott már a megszokott ágyam, a legjobb barátom, a kiskutyám, a családom többi tagja, jó volt őket újra megölelni. Most pedig belevetem magam a munkába, jövő héten a Budapest Dal 2019 versenyt én nyithatom meg, valamint a napokban jelent meg az új dalom GO címmel, klippel együtt” – mondta az énekesnő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top