Végleg visszavonul Nagy László, a Telekom Veszprém válogatott kézilabdázója. Ezt ő maga jelentette be a klub sajtótájékoztatóján.
„Huszonkét év után bejelentem a visszavonulásomat. Nyártól más feladatok állnak előttem”
– közölte a 38 éves jobbátlövő.
A sajtótájékoztatón bejelentették azt is, hogy a kézilabdázó nem szakad el a klubtól, visszavonulása után a Veszprém sportigazgatója lesz.
Nagy László elcsukló hangon, könnyeivel küszködve mondott köszönetet nevelőegyesületének, a szegedi klubnak, ahol a pályafutása indult, továbbá nevelőedzőjének és valamennyi trénernek, akivel dolgozott.
- Nagy László 1999-ben a Pick Szeged játékosaként mutatkozott be a magyar válogatottban, majd a Barcelonához igazolt, amellyel Bajnokok Ligáját kétszer, spanyol bajnokságot négyszer nyert.
- Három évig (2009 és 2012 között) nem lépett pályára nemzeti színekben, de a londoni olimpia előtt Veszprémbe szerződött, és azóta ismét ő volt a csapatkapitány.
- Pályafutása során 749 gólt szerzett a válogatottban.
- Az athéni (2004) és a londoni olimpián (2012) negyedik, valamint a 2003-as és a 2009-es világbajnokságon hatodik helyezett csapatnak is kulcsembere volt, ahogyan legutóbb a januári, német-dán közös rendezésű vb-n szereplő válogatottnak is.
- A háromszoros világválogatott, ötszörös magyar bajnok játékost négyszer választották az év legjobbjának Magyarországon.
Nagy László január elején közölte: minden bizonnyal a mostani lesz az utolsó idénye játékosként. A 209-szeres válogatott kézilabdázó szerződése a nyáron lejár Veszprémben.