nlc.hu
Sztárok

Török hódítás a TV2-nél

Burak Özcivit és Fahriye Evcen, a török televíziós sorozatok szupersztárjai a főszereplői a Madárka című új szériának, amely május 16-án délután indul a TV2 műsorán.

Nem maradnak újdonság nélkül a TV2 nézői: a Madárka című török sorozat május 16-ától látható, közvetlenül a Tények előtt, 16.45-kor a Szulejmán sztárjával, Burak Özcivittel a főszerepben. Az eredetileg Calikusu című széria óriási siker volt Törökországban, így várhatóan a magyar nézők is kíváncsian követik majd a Resat Nuri Güntekin török író 1922-ben megjelent regénye alapján készült sorozatot. A történet egy fiatal, törékeny tanítónőről, Feridéről szól, akit Madárkának becéznek. Korán elvesztette az édesanyját, ezért a nagynénje nevelte fel a saját gyermekeivel együtt. Feride és unokabátyja, Kamran civódása gyerekkoruk óta végigkíséri kapcsolatukat. Nem tudják azonban, hogy a sors talán pont emiatt közös jövőt szánt nekik…

A 2013-ben készült sorozat címszereplőjét Fahriye Evcen alakítja. Érdekesség, hogy a férfimodellből lett sorozatszínész, Burak Özcivit itt találkozott vele először, és a török álompár szerelme szinte a nézők szeme láttára bontakozott ki a forgatáson. Azóta is élénk figyelem övezi közös életüket Törökországban, 2017-ben kötöttek házasságot, és Fahriye néhány hete adott életet első gyermeküknek. Kisfiuk, Karan első fotóira már óriási licitálás indult a török lappiacon.

A két főszereplő magyar hangja Fehér Tibor és Györfi Anna lesz, és olyan kedvelt magyar színészek szinkronizálták a sorozatot többek között, mint Kőszegi Ákos, Detre Annamária, Ullmann Mónika, Zámbori Soma, Ember Márk, Simon Kornél, Sáfár Anikó és Vándor Éva.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top