Sztárok

Lovasi András autóbalesete: a zenész elismerte, hogy ő volt a hibás

Lovasi márciusban egy járőrautóval karambolozott a Dózsa György úton. A kocsiban ülő két rendőr megsérült, egyiküknek eltört a kulcscsontja, és több foga is kitört.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Lovasi András, a Kiscsillag énekes-frontembere  idén márciusban karambolozott egy rendőrautóval a budapesti Dózsa György úton.

Lovasi András (Fotó: MTI / Kovács Tamás)

„A kereszteződésben sajnos összeütköztem egy nekem jobb oldalról kihajtó szolgálati autóval, amelyben ketten ültek: a férfi sofőr és hölgy utasa. Az utas szerencsére nem szenvedett súlyosabb sérülést, a sofőrnek viszont sajnos eltörött a kulcscsontja, 3 foga pedig kitört” – írta akkor Facebook-bejegyzésében a zenész, aki hozzátette: felajánlotta a segítségét a sérülteknek.

Azóta lezárult a baleset vizsgálata is, Lovasi csütörtökön kora délután újabb Facebook-posztot írt, amelyben nyilvánosan elismerte, hogy ő volt a hibás.

„Múlt hét végén lezárult a vizsgálati szakasz, a bizonyítékok alapján számomra is egyértelműen kiderült, hogy a baleset okozója én vagyok, a felelősségemet elismertem vallomásomban is. Mint a rendőrségen elmondták, innentől az ügyészségen múlik a folytatás” – írta a Kiscsillag énekese, aki még egyszer bocsánatot kért a baleset elszenvedőitől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top