nlc.hu
Sztárok
Hajdú Péter és Anna forró fürdőruhás fotói a címlapon

Hajdú Péter és Anna forró fürdőruhás fotói a címlapon

Hajdú Péter és Anna túl vannak az első közös nyaraláson, ahonnan közös, bikinis fotókat láthatunk.

Hajdú Péter február végén ismerte el, hogy egy ideje randizgat Annával, akivel most már több hónapja egy pár alkotnak. A szerelmesek nemrégiben nyaralni voltak, méghozzá Cipruson, ahova – mint ez a Story címlapján kiderül – Hajdú a barátnőit vinni szokta. Ennek ellenére több közös képet is láthatunk róluk, valamint a kapcsolatukról is mesélnek egy kicsit. 

Hajdú Péter és Anna mesélnek a kapcsolatukról

„Mindegyik tartós kapcsolatommal voltam ott, és a családommal is ez az egyik kedvenc helyünk, a gyerekek is nagyon szeretik” – részletezte a Story magazinban Hajdú Péter, aki elárulta, hogy nem kettesben voltak, a műsorvezető édesanyja is elkísérte őket.

Édesanyám is nagyon szereti Ciprust, ő is minden évben kimegy lazítani kicsit, most három hetet töltött ott. Utazni viszont nem szeret egyedül, így mindig el szoktam őt kísérni, így volt ez most is. Annával kirepültünk vele, eltöltöttünk ott pár napot, majd hazautaztunk.

Mint kiderült, Hajdú Péternek a belső értékek is nagyon fontosak, ezért szeretett bele Annába. „Anna azon kívül, hogy gyönyörű lány, mellette nagyon agilis és humoros is. (…) Az elmúlt öt hónap bebizonyította, hogy minden olyan belső tulajdonsága megvan, ami fontos nekem. (…) Főzni is tud és szeret is. Legtöbbször az éttermemben eszünk, de sokszor előfordult már, hogy otthon lepett meg valamivel” – mesélte az üzletember.

További részleteket is elárult Péter a Story magazin ma megjelent számában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top