nlc.hu
Sztárok
VV Vivi elárulta, miért volt szükséges az abortusz

VV Vivi elárulta, miért volt szükséges az abortusz

VV Vivi és Krisztián nagyon hamar vállaltak gyereket, nem sokkal később pedig kiderült, hogy elment a baba.

VV Krisztián és Vivi kapcsolata már a villában is viharos volt, és mint az Anikó #show tegnapi adásából kiderült, ez a villán kívül sem változott, sőt, csak még többet vitatkoztak. Az összeköltözésük után pár nappal közölték, hogy úton van a közös gyermekük, de nem tartott sokáig az öröm. Először kiderült, hogy ennek ellenére szakítottak, majd újra összejöttek, a baba viszont veszélybe került, ezért az abortusz mellett döntöttek

„Nagyon sok vizsgálatot elvégeztek rajtam, az egyik vérvételnél, ahol daganatokat és egyéb betegségeket néznek, kiderült egy-két dolog. Ebből kifolyólag meg kellett hoznunk egy komoly döntést. 11 hetes és 4 napos voltam, ekkor történt meg az abortusz, éppen csak benne voltam a 12 hetes szekcióban. Ez is közrejátszott a kapcsolatunk tönkremenetelében, elhidegültünk egymástól” – mesélte VV Vivi a műsorban.

 

 

 

 

 

 

Vivi és Krisztián még nincsenek túl egymáson. Fotó: RTL Klub

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top