Sztárok

Tovább gyűrűzik Pécsi Ildikóék családi drámája

A színésznő már belefáradt a budai ingatlan körüli kálváriába.

Hiába a 6 évig tartó pereskedés, a tavaly áprilisi bírói végzés és az egy hónappal ezelőtti kilakoltatás, Pécsi Ildikó unokáját még végrehajtókkal sem sikerült kitenni a színésznő budai házából. A 79 éves művésznő ügyvédje elmondta a Borsnak, hogy a botrányos zárcsere után ifjabb Szűcs Csaba másodszor is visszafoglalta a házat.

A történet folytatása Pécsi Ildikón múlik, hiszen unokája jogellenesen tartózkodik a budai házban.

Pécsi Ildikó és unokája, ifj. Szűcs Csaba 

Ez magánlaksértés, Ildikó dönti el, tesz-e magánindítványt és feljelentést a rendőrségen. Én úgy gondolom, senki nem költözhet be engedély nélkül más lakásába. Az úriember nagykorú, önállóan felel a cselekedeteiért, és ki lesz onnan tiltva” – hangsúlyozta dr. Magyar György.

Pécsi Ildikó csak annyit nyilatkozott a bulvárlapnak, hogy belefáradt ebbe a kálváriába, és elege van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top