Horváth Tamás családi vakációja nem volt teljes

nlc | 2019. Június 18.
A nyár nem a pihenésről szól Horváth Tamásnak, ezért a család még tavasz végén elutazott egy hosszabb közös vakációra.

Horváth Tamás távoli úti célt választott, hogy kipihenje magát. Feleségével, Andreával és nevelt fiával, Dáviddal meg sem álltak Mexikóig, amit mindhárman régóta terveztek már. A pihenésről csak egyetlen dolog hiányzott: Tamásék ezúttal kénytelenek voltak itthon hagyni a család kis kedvencét, Gokut, az egyéves bichon frisé kiskutyát. Tomi azért döntött így, mert Gokut a repülős utakkal járó tortúrának eddig sem tették ki, másrészt Mexikóban sokkal több a kutyákra veszélyes betegséget terjesztő szúnyog.

„Nehéz volt Goku nélkül, de nem ez volt az első alkalom, hogy itthon hagytuk, minden észérv e mellett szólt. A repülős utazás és a légnyomáskülönbség nem való egy ilyen kis kutyának, Andi anyukájánál remek helye volt. Másrészt féltettem a különböző betegségektől is. Tudom, hogy kint sokkal több a fertőzött szúnyog, ezek pedig veszélyesek Gokura. Nem akartam kockáztatni az egészségét, főleg az után, hogy erről egyeztettem egy állatorvossal is.”

Dr. Lukács Zoltán kisállatklinikus szakállatorvos felhívta Horváth Tomiék figyelmét arra, hogy a különböző mediterrán országokban nagyobb a szívférgességet és a leismaniozist terjesztő szúnyogok aránya. Ezek a betegségek pedig végzetesek is lehetnek kis kedvenceinkre nézve.

Horváth Tamás és felesége, Andrea a kiskutyájukkal, Gokuval

Tomiék általában magukkal szokták vinni Gokut, és a többi nyári programon már teljes lesz a család, például a balatoni kiruccanások alkalmával, ahol szintén sok a vérszívó az enyhe, esős tavasz miatt, de szerencsére a kutyus minden hónapban megkapja az életmentő cseppeket, amelyek megvédik a csípésektől. Persze nem csak a pihenésről szól a nyár, Horváth Tamás újabb nagykoncertre készül augusztus 17-én a Budapest Parkban, ahol legutóbb is telt ház, több mint tízezer ember fogadta, ezért ismét szeretne jó formában lenni.

“Mindig a családdal nyaralok, nekem ők a legfontosabbak. Amikor van egy kis időm, akkor velük vagyok. Rájöttem, hogy elértem az álmomat, a következő szint, hogy megtartsam ezt a szintet. Most jöttem rá, hogy még nehezebb megtartani ezt a rajongótábort, mint elérni. Szegény sorból indultam. Nem sok fellépőnek sikerült ezt megugrania, mármint a teltházas koncertet. Közel 11 ezer ember csak miattam váltott belépőjegyet. Ez egy álmom volt, amiért nagyon sokat tettem, áldozatos munkával. Az előző, 8 ezres Budapest Parkos koncert dátumát a karomra tetováltattam, és ezt is feltetováltatom majd, mert mérföldkő az életemben” – mesélte az nlc-nek Horváth Tamás, aki tíznapos mexikói út óta ismét belevetetett magát a munkába:  Sztárban sztár leszek forgatása mellett a koncertekre készül. 

“Hosszabb nyaralásra nincs már időnk, mert tele van az összes hétvégém koncerttel. Ha van pár napunk, irány a Balaton.”

Itt megnézheted a Horváth Tamás mexikói nyaralásán készült családi képeket: 

horváth tamás és családja mexikóban nyaral

Horváth Tamás a feleségével, Andreával és nevelt fiával, Dáviddal volt Mexikóban

Horváth Tamás Cancun

Cancunban töltötte a családi vakációt Horváth Tamás

Horváth Tamás 4

Nem csak Horváth Tamás, de a felesége, Andrea és fiuk, Dávid is nagyon vágyott Mexikóba

Horváth Tamás 3

A mexikói nyaralás volt az idei nagy családi vakáció Horváth Tamáséknál

horváth tamás andrea dávid isla mujeres mexikó

Horváth Tamás, Andrea és Dávid Isla Mujeres strandján

Exit mobile version