Sztárok

Koroknyai Virág tervezte Szarvas Andi csodaszép ruháját

Koroknyai Virág a modellkedés mellett egy másik szakmába is belekóstolt: ruhatervezőnek állt, gyerekkori álmát éli meg.

Koroknyai Virág 2017-ben lett Miss World Hungary, majd ő képviselte hazánkat a világversenyen, ahol nagyon jól szerepelt. A modell, aki most már influenszer is, egy gyerekkori álmát váltotta valóra azzal, hogy ruhákat is tervez. A vasárnapi Magyarország Szépén Szarvas Andi, a tavalyi győztes a Virág által tervezett ruhában lépett színpadra, és adta át a koronát Nagypál Krisztinának.

Szarvas Andi, Nagypál Krisztina és Koroknyai Virág a Magyarország Szépe döntője után. Fotó: Vadnai Szabolcs

Koroknyai Virág, mint mondja, gyerekkora óta tervez ruhákat, és mindig az volt az álma, hogy ebből éljen. 

Anyukámmal gyerekkorom óta tervezünk ruhákat. Először csak táncversenyekre fellépőruhát, majd a Miss World 2017-re. Ott fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék ezzel foglalkozni, mert a hongkongi lánynak nem érkezett meg a ruhája a Miss World döntőre, és odaadtam neki az egyik általam tervezett ruhát. Nagyon nagy sikere volt, többen meg akarták vásárolni. Azóta pedig minden hazai gálára a saját magam által tervezett és anyukám által megvarrt ruhában érkeztem. Amire a legbüszkébb vagyok, az a ruha amiben átadtam, Andinak a koronát. Ezek után jött a felkérés a Magyarország Szépétől, hogy készítsük el Andinak idén mi a ruhát, amiben megteszi az utolsó sétáját. Az elkészítés minden részét imádtam, de emellett izgultam is, hiszen ez egy hatalmas lehetőség számomra. Minden erőmmel azon leszek, hogy  egyszer lehetőséget kapjak arra, hogy az estélyi tour ruhákat én készítsem el a döntős lányoknak. De addig is élvezem amit csinálok. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top