Sztárok

Miss World: kamu, hogy nincs esélye szőkeként Nagypál Krisztának, itt a bizonyíték

Hónapok vannak hátra, egyesek mégis leírták már Nagypál Krisztina esélyeit a világversenyen. Pedig sikeres szépségkirálynők kerültek ki már a szőkék közül is.

Az elmúlt napokban sokszor és sokféleképpen magyarázták meg a különböző Facebookozók, miért nem volt jó döntés Nagypál Krisztinát választani idén Magyarország szépének. A Miss World Hungary 2019 győztese ellen szólt, hogy

  • még Sarka Kata sem őt választotta volna, legalábbis ezt mondta a verseny után
  • biztosan csak bunda volt az egész, hiszen Kulcsár Edina párjánál, Csutinál dolgozik, ezért megvette a koronát
  • mások szebbek voltak
  • és különben is, szőke, a szőkék pedig azonnal mennek a süllyesztőbe

Az első három magyarázattal nem tudunk mit kezdeni, mivel az első tény, a második minimum 50 százalék, hogy blöff, a harmadik meg ugye ízlés dolga is. Viszont a negyedikkel azért vitatkoznánk.

Megnézem
Összes kép (2)

Bár kétségtelen, hogy a trend az elmúlt években az volt, hogy a világversenyen is inkább sötét hajú nőket részesítettek előnyben, és a hazai versenyeknél is fontos, hogy megfeleljen a választott a trendeknek, azért bőven akad arra is példa, amikor egy szőke szépségkirálynő neve fennmaradt még jóval a koronázás után is. 

Nagypál Krisztina, a 2019-es Magyarország Szépe szépségverseny győztese, az idei Miss World Hungary (Fotó: Vadnai Szabolcs)

Kétségtelen, hogy Kulcsár Edina minden idők egyik legsikeresebb hazai szépségkirálynője, de vannak még mások is. Talán már el is felejtettük, hogy egykor ők voltak a legszebbek. És bizony mind szőke. 

Bálint Antónia – Miss World Hungary 1991

Bálint Antónia szépségkirálynőként (Fotó: smagpictures.com)

Már egészen kicsi korától kezdve reklámfilmekben szerepelt, ám csak 22 éves korában választották szépségkirálynővé. A verseny szervezői az aktfotói miatt később elvették a koronáját, ám hat évig tartó pereskedés után mégis ő maradt Magyarország szépe – azóta többnyire médiasztárként beszélnek róla. Viharos magánéletéről A királynő meztelen című saját könyvében számolt be.

Osvárt Andrea – Look of the Year 1996 (2. helyezett)

Nem ő nyert, legalábbis akkor, de az idő neki dolgozott. 22 évesen maga mögött hagyta sikeres modellpályáját és Rómába költözött, hogy színésznő lehessen. Pár évvel később megkapta az év olasz felfedezettjének járó Afrodité-díjat, és megannyi elismerés után 2012-ben övé lehetett az Európai Arany Glóbusz is. Láthattuk azóta számos magyar filmben is, illetve külföldi alkotásokban is, amelyeket a szakma és a közönség is nagyra értékelt.  2014-ben ő vezette a Magyarország Szépe királynőválasztást.

Miss World Hungary/Magyaroszág Szépe 2014 döntő: Van Den Bosch Sydney, Osvárt Andrea, Kulcsár Edina, Harsányi Levente, Katona Gitta (Fotó: smagpictures.com)

Kapócs Zsóka – Miss World Hungary 2001

A színésznői ambíciókat is dédelgető lány 22 éves korában lett Magyarország szépe – hamarosan az egész ország megismerte őt. Pár évvel később már a Szombat Esti Láz produkcióját vezette Stohl Andrással együtt, majd a Danubius Rádióban reggelenként Zsóka hangjára ébredhettünk. 2009-ben jelent meg az első albuma Karády-dalok címmel. Az Operettszínház több darabjában is játszott. A magánéletével sokat foglalkoztak egy időben, különösen, amikor Kamarás Iván színésszel 5 évig élt együtt, majd pedig, amikor Habony Árpáddal kötött házassága kudarcba fulladt. Azóta sokkal óvatosabb, bár Kapócs Zsóka mesélt betegségéről a terhessége kapcsán, a párját és a kisfiukat nem mutogatja. 

Kapócs Zsóka az 1998-as évben a Miss Universe Hungary szépségversenyen a döntőbe jutott, ezt követően pedig három versenyen is hazavihette a legszebbnek járó díjat, 2001-ben a Miss World Hungary győzteseként képviselte Magyarországot a Miss World választáson (Fotó: smagpictures.com

Laky Zsuzsi – Miss Hungary 2002  (2. helyezett)

16 évesen Zala Szépének választották, majd két évvel később dobogós lett Magyarország legrangosabb királynőválasztásán. 2003-ban hatalmas elismerés érte, hiszen ő képviselhette hazánkat a Miss Európa szépségversenyen, Párizsban, amit meg is nyert.

Laky Zsuzsi szépségkirálynő (Fotó: smagpictures.com)

A SkyEurope fapados légitársaság repülőgépei egy évig hordták magukon a királynő fotóját – népszerűsítve ezzel a hazai turizmust. Nemrégiben a férjével, Dietz Gusztávval indult a Legbátrabb páros című vetélkedőn, amit meg is nyertek. 

Laky Zsuzsi szépségkirálynő eredményei: Európa szépe (2003), Miss World Hungary első udvarhölgye (2002), Magyarország európai reklámarca (2004). 2004-ben a SkyEurope reklámarca (Fotó: smagpictures.com)

Balogh Edina – Miss Hungary 2003

Barátai unszolására nevezett be a 19 éves lány a szépségversenyre, amit végül meg is nyert. A hirtelen jött népszerűség kapóra jött neki, hiszen egy évvel később már Nádor Kinga karakterét alakíthatta a Barátok köztben. 2008-ban elnyerte a legcsinosabb színésznőnek járó Zenthe-díjat. A sorozatból a család miatt szállt ki, nem sokkal a fia születése előtt. Ma két gyerek anyukája. 

Balogh Edina Magyarország szépe 2003 (Fotó: smagpictures.com)

Sándor Orsolya – Miss Balaton 2003

A FEM3 műsorvezetőjeként dolgozó lány évekig vezette a Telekvízt, valamint a Kenó- és a Skandinávlottó-sorolást, de a Barátok köztben is találkozhattunk vele. Eredeti foglalkozása szerint tesitanár, ám soha nem dolgozott a szakmájában. A mai napig keresett fotó- és reklámarc: nagy álma egy mozifilmben is szerepelni. Imád barkácsolni, Sándor Orsi a gyerekeinek is ő készítette el a szobájukat, bár ezt a hobbiját biztosan kevesebben követték figyelemmel, mint mondjuk a biknis fotóit. 

Zimány Linda – Miss Balaton 2006

A magyar Britney Spearsként berobbanó lány 15 éves korától kezdve sorra nyerte a szépségversenyeket, ám magánélete is hasonlóan izgalmasan alakult. Sokáig a párkapcsolatai miatt beszéltek róla, például mert a V-Techből ismert Kefir, később a focista Dzsudzsák Balázs barátnője volt, majd Kedves Ferenccel élt együtt. Beszéltek már róla sokszor sokfélét, mondjuk, hogy a Budapesten forgató Jude Law-val keveredett kalandba, ami a világsajtóban is ismertté tette a nevét. A magyar celebek királynője legutóbb 2013-ban kapta meg a koronát a nemzetközi Tropic Beauty versenyen Las Vegasban. Manapság dr. Zimány Lindaként jogi pályán (is) szeretne érvényesülni.

Szabó Dóra – Miss Earth Hungary 2011

Magyarország legkeresettebb fotómodelljeinek egyike volt, mikor jelentkezett a szépségkirálynő-választásra. Olyan márkákat képviselt, mint az XTREME Lashes, a Douglas parfüméria vagy az ART’Z MODELL. Aztán a Jóban Rosszban című sorozatban játszotta Kinga nővért, majd sokáig a Mokka műsorvezetője volt, egészen az elmúlt hetekig. Szabó Dóra kozmetikusként tervezi a jövőjét. 

A Szépségkirálynő élő döntőjében megválasztották az ország legszebb lányait, amelyen a Miss World Hungary, a Miss Universe Hungary és a Miss Earth Hungary címekért indulnak a versenyzők Szabó Dóra a Miss Earthj címet nyerte el  (Fotó: TV2)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top