Sztárok

Döntött a bíróság Gáspár Győző ügyében

Két éve húzódik Gáspár Győző adócsalási ügye, most pont került a végére.

Galambos Lajos után nem sokkal Gáspár Győzőt is utolérte a NAV, azonban két év után a nyomozó hatóság megszünteti az eljárást, mert nem áll rendelkezésre megfelelő bizonyíték. Győzikét és a családját is megviselte az elmúlt két esztendő, hiszen sokkal kevesebb a fellépése, és lánya, Evelin pedig nem kap munkát. Az egykori reality-sztár azt mondja, csak nyugalomra vágyik és arra, hogy végre visszatérhessen a színpadra. 

Gáspár Győző ügyét tehát ejtették, a showman viszont azon aggódik, hogy az „adócsaló” jelző még sokáig rajta marad, s ezzel csorba esett a hírnevén. A 24.hu utolérte telefonon a zenészt, aki az elmúlt időszakról is nyilatkozott.

Két évvel ezelőtt megcsinálták ezt az egészet, majd két év után kiderül, hogy mégse vagy bűnös. Hiába mosakodsz ország-világ előtt, Mokkában, Reggeliben, mindenhol és mégsem vagy bűnös. Be lettem skatulyázva: a lányom elvégezte a legnagyobb egyetemet, de ő az adócsaló lánya. Aztán úgy dönt a nyomozó, igaza volt Gáspár Győzőnek, mégsem csalt adót. Ezt a büdös életben le nem mosom magamról, amíg élek. Két év alatt mindent elveszítettünk: egyedül az RTL Klub állt ki mellettem. Fellépéseket, nagy koncerteket veszítettem el, mert adócsalónak gondoltak. Felejteni, felejteni és felejteni kell

A jövőről is beszélt a portálnak. ,,Hol itt az igazság? Akkor is megmondtam, mikor bevittek álarcosokkal, fegyverekkel: ez cirkusz a köbön. Mindenki elhagyott minket ebben a két évben, azt mondták, nem barátkoznak velünk, mert adócsalók vagyunk, nem megyünk veled nyaralni, mert adócsaló vagy, nem vesszük fel a lányodat, mert adócsaló vagy. Nem jöhetsz koncertre, mert adócsaló vagy, de Katinka és Zsuzsi jöhet. Ezeket kell rendbe hozni valahogy” – fogalmazott Gáspár Győző.

Az iratokat a 24.hu is megszerezte: 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top