Négy éve szenvedett motorbalesetet Rékasi Károly, aki megsínylette a történteket: egy ideig úgy volt, hogy nem térhet vissza a Barátok közt-be és a színpadra sem, de mára teljes ember, szerencsére jól sikerült a rehabilitáció. A testével azonban mégsem elégedett a színész.
„Azért ezt a szellemi és lelki gazdagodást el tudtam volna képzelni anélkül is, hogy az egyik lábam 4 centivel rövidebb legyen, mint a másik. De nem úgy élek, hogy nyavalygok, az nem visz előre. Vannak terveim, és megyek előre. Ahogy a Halott pénz énekeli: »Az, aki mindent elveszít, az mindent megtehet«. Én egyszer már meghaltam, nincs mitől félnem. Szóval bátran megyek előre. Most az otthonunkat építgetjük-szépítgetjük Gerdával” – idézi a Story magazin Rékasi Károly szavait. A színész azt is elárulta, máshogy látja a világot, sokkal nyitottabb és őszintébb.