Késely Ajna a negyedik idővel jutott döntőbe 1500 méter gyorson hétfőn a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyinek második napján. Egyéni legjobbját (16:03.22) alaposan megjavítva 15:54,48-cal ért célba.
„Kicsit féltem ettől a számtól, mert úgy éreztem, a tegnapi nagyon sokat kivett belőlem, ráadásul az éjszaka a szúnyogokkal is megküzdöttem. Kicsit nyögvenyelősen ment a bemelegítés, de Gyuri bácsi (Turi György) sokat biztatott, és végül egy remek kis délelőtti úszás jött ki ebből”
– mondta Késely Ajna, aki kedden úszhat az 1500 méter gyors fináléjában.
- A délelőtti selejtezőkben érdekelt magyarok közül Kozma Dominik 200 méter gyorson folytathatja az esti elődöntőben. 150-nél még vezetett, de a végén kicsit kiengedett, így is 1:46,55-ös idővel – ami közel három tizeddel jobb, mint Budapesten az előfutam során – összesítésben nyolcadikként ment tovább. „A végén rájöttem, hogy bőven van előnyöm, és kiengedhetek, ilyen talán még nem volt világbajnokságon. Nagyon várom a délutánt, ez a kétszáz jól megy. Ugyanúgy be kell csuknom a szemem és kizárni mindent” – mondta Kozma.
- Bohus Richárd 100 méter háton némi szerencsével folytathatja az esti elődöntőben. Először úgy volt, hogy 54,07 másodperccel, egyéni legjobbjától mindössze nyolc századdal elmaradva kicsúszott az elődöntőből, és a 18. lett. Nem sokkal később ugyanakkor kiderült, hogy mégis ott lehet az elődöntőben. Az olasz Simone Sabbioninak leszakadt a rajtnál a lábtámasza, ezért később egyedül úszta le a távot, és be is jutott az elődöntőbe. Ugyanakkor mivel nem voltak ellenfelei és hullámai sem, ezért a vb illetékesei úgy döntöttek, hogy a két tartalék is úszhat a két elődöntőben.
- A magyarok közül Hosszú Katinka és Burián Katalin volt érdekelt 100 méter háton. Hosszú a szám olimpiai bajnokaként azonban visszalépett, gondolva a 200 méter vegyes esti döntőjére, ahol a formáját elnézve esélye lehet saját világcsúcsának megdöntésére is. Burián legjobbjától jócskán elmaradva, 1:01.22 perces eredménnyel a 23. helyen végzett, így nem jutott tovább.
- Női 100 méter mellen Sztankovics Anna 1:08.64-gyel ugyan egyéni legjobbjától (1:08.05) nem sokkal maradt el, de ez csak a 22. helyre volt elég.
A döntőket és az elődöntőket közép-európai idő szerint 13 órától rendezik.
(Kiemelt kép: Késely Ajna a női 1500 méteres gyorsúszás előfutama után a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 22-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás)