Bárki, aki találkozik Cooky kisfiával, Kevinnel odáig van érte, nem volt másképpen az RTL Klub Reggeli stúdiójában sem. A 18 hónapos gyerek élvezte a szereplést, egyáltalán nem jött zavarba, sem az emberektől, sem a kameráktól, nyugodtan cumizott.
A cumikollekcióját is bemutatta a műsorvezető fia, de Cooky szerint ez csak a jéghegy csúcsa.
„Ez még mind semmi! Bejössz nálunk, kinyitod a nappaliajtót, és akkor ömlik rád a sok cumi.”
Cooky és a párja, Debóra elmesélése alapján nemcsak ebből látszik, hogy Kevin igazi elsőszülött, de abból is, hogy máig a szülők ágyában alszik. A 18 hónapos kisfiúnak viszont meg kell majd tanulnia osztozni a szülőkön, hiszen kevesebb mint egy hónap múlva megérkezik Cookyék második gyereke. Igaz, a szülőknek még nem sikerült megtalálniuk a megfelelő nevet, és még azzal is viccelődtek: várják a javaslatokat, hátha valaki egy jó ötlettel áll elő.
Miközben a szülők beszélgettek a műsorvezetőkkel, Cooky kisfia ásítozni kezdett, de egyből feléledt, amikor az anyukája megmutatta neki, hogy éppen ő látható a tévében: