Sztárok

Százan ünnepelték a százéves Bálint gazdát

Bálint gazda azt mondja, mindene megvan, a felesége mégis átadta neki a tökéletes születésnapi ajándékot.

Megható ünnepséget szervezett felesége a százéves Bálint gazdának. Az ország kedvenc kertészének születésnapját már szinte mindenki megünnepelte lapunktól kezdve a Reutersen át, a családi ünnepség azonban még váratott magára.

Ez azonban nem véletlen: dr. Bálint György felesége, Antónia óriási meglepetést tartogatott a nagy napra. Megkereste Gyuri bácsi száz kollégáját, és mindenkit megkért, hogy pár szóval köszöntse fel, majd egy gyönyörű könyvbe rendezve adta át a barátok elismerő szavait.

Bálint gazda saját kertjében | Fotó: MTI

„Ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna. Ráadásul a családtagok is benne vannak a kötetben, sőt azok is meg lettek említve, akik már nincsenek közöttünk” – árulta el a Blikknek Bálint gazda, és hozzátette: nejének még legelső munkahelyéről, egy állami gazdaságból is sikerült felkutatnia egy kollégát.

„Azt gondoltam, engem már semmilyen ajándékkal sem lehet meglepni, hiszen mindenem megvan” – tette hozzá meghatottan Bálint György, aki kétféle tortával ünnepelte a jeles napot, melyeken száz gyertya helyett egy-egy tűzijáték díszelgett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top