Óriási siker volt Palik László visszatérő műsora, az Exatlon Hungary a TV2-n, ám a műsorvezető a Blikknek elárulta: esze ágában sem volt utána újabb felkérést elvállalni. „Úgy terveztem a hazautazásom után, hogy hosszú hónapokig semmit nem fogok csinálni, de ez tényleg mindössze másfél hétig működött. Akkor merült fel először ennek a műsornak a terve, amelyről hamar meg is győztek.”
Palik László április elején tért haza az Exatlon dominikai forgatásáról, a Fuss, család, fuss! című új vetélkedőt pedig még csak most kezdik majd forgatni, így remélhetőleg a nyáron Palik tudott egy kis időt szentelni a családjának. „Érdekes helyzet lesz, hiszen a fiaim most látnak majd először abban a szituációban, hogy apa reggel elmegy dolgozni, este pedig hazajön. Szerencsére már nagyok, tisztában vannak azzal, hogy ez mivel jár. Egyébként Vilmos fiam a nyári szünet alatt azt tervezi, hogy jön velem a forgatásokra” – mondta Palik, akinek gyermekei egyre jobban érdeklődnek a tévézés iránt.