nlc.hu
Sztárok
Kiderült, miért vette el Andy Vajna Tímeát

Kiderült, miért vette el Andy Vajna Tímeát

Sokan nem érették, miért éppen Tímeát választotta Andy Vajna. A Storyban az özvegy válaszát olvashatod, de más magánéleti titkot is elárult.

Sok mindent tudhatunk már Andy Vajna és felesége, Tímea közös életéről. Az özvegy azonban egy rövidesen megjelenő exkluzív interjúkötetben még többet elárul napjaikról Návai Anikónak, az ismert újságírónak. Az érdekes beszélgetésből elsőként a Storyban olvashatsz hosszabb részletet. Ilyeneket, mint például ez, amiből kiderül, miért Tímeát kérte feleségül Andy Vajna

„Azt mondta, azért, mert nagyon jó lelkem van. Jól bánok az emberekkel is, az állatokkal is… És mindig mindent odaadnék másnak. Az biztos, hogy nagyon szeretek adni. Mindig számíthatott rám. Ott voltam mellette, kötöztem a sebeit, ápoltam, fürdettem, viccelődtem vele, jókedvre derítettem. Azt is mondta a sofőrjének, hogy azt szereti bennem, hogy nem tud kontrollálni. Szerintem olyan lehettem, mint az anyukája. Minél jobban próbáltam távolságot tartani, annál jobban jött utánam. Nem csüngtem a nyakán, hanem kialakítottam a saját életemet.”

További részletek a Storyban, ahol Vajna Tímea felidézte azt is, milyen volt Andyvel hétköznap, milyen szokásaik voltak: 

A Storyban olvashatsz Andy Vajna és Vajna Tímea magánéletéről, az özvegy maga mesélt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top