Sztárok

L.L. Junior videóban árulta el az igazságot

Az énekes cáfolta azokat a híreket, hogy a temetőbe szervezte a láthatást.

Élő videóban cáfolta L.L. Junior azokat a híreket, amelyek arról szóltak, hogy volt párja, Hopp Csilla nem láthatja a fiát, Lacikát, ő pedig a temetőbe szervezte a láthatást.

Az énekes a menedzserével az oldalán azt mondta, ez teljes mértékben hazugság, és az sem igaz, hogy csak a temetőben, az autóbalesetben elhunyt Dávidka sírjánál találkozhatott a kisfiúval.

„Ideiglenes felügyeleti jog van, ezen a héten harmadjára látja, most éppen bent játszanak, legóznak”

– mondta L. L. Junior, aki régi lakásából jelentkezett be.

„Nem a temetőben láthatja, az a terápia egyik része, hogy a gyerek is le tudja zárni, amit végignézett, ezt a tragikus balesetet. (…) Vitt egy kis mécsest, vitt egy kis macit neki. Mindennap kimegyünk a temetőbe, és egyik alkalommal a Csilla is ott volt. De nem a temetőben láthatja, most sem olyan körülmények közt láthatja.”

L. L. Junior arról is beszélt, hogy nem hibáztatja sem Csillát, sem a férfit, aki elütötte Dávidkát. Most viszont a gyász időszakát élik, ezért mindenkit arra kér, hogy ne terjesszen róluk hamis információkat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top