Sztárok

Molnár Gusztáv az alkoholizmusáról beszélt

Döbbenetes őszinteséggel mesél az alkoholizmusáról. Azért vállalkozott az interjúra Molnár Gusztáv, hogy saját történetével másoknak is erőt adjon.

A színész a BEST magazinnak vállalta, hogy elmondja a történetét, sőt azt tervezi, hogy ír egy darabot a fiatalkori alkoholizmusról. Molnár Gusztávot hétköznap esténként a Drága örökösök Szlávenjeként látjuk a tévében, de aktív résztvevője a Tantermi Színház nevű kezdeményezésnek, amelynek lényege, hogy színművészek negyvenöt perc alatt előadnak egy darabot, például a kézmosásról, majd szakemberrel beszélgethetnek a gyerekek a témáról.

Molnár Gusztáv a Drága örökösök sorozat Szlávenje

„Ha valakinek, akkor nekem erről van mondanivalóm, mert alkoholista voltam, 2017. június 8-án ittam utoljára.”

Középiskolásként kezdett inni, az egyetemen is ő volt a bulizós, vicces srác, aki a legjobban és a leggyorsabban be tudott rúgni.

„Elmentek mellettem az évek, a többiek már öltönyben jártak, volt kocsijuk, én meg, közel a harminchoz még mindig részegen mentem haza hajnalban. Ha társaságban voltam, idegesített, hogy a többiek milyen lassan isznak, nem egyszer otthagytam őket, elmentem a kocsmába, és inkább egyedül, de gyorsabban ittam.”

Állandóan cefreszaga volt, és bár rengeteg családi konfliktusa volt, de a próbákról és az előadásokról nem késett el. Molnár Gusztáv életébe egy nő hozott változást, de nem azonnal. Miután megismerkedett Ildikóval, nem sokkal később megszületett a fiuk, Benedek, aki idén szeptemberben kezdte az iskolát. Az első évek nehézségei után Ildikó választás elé állította a párját: vagy az ivás, vagy  a gyereknevelés. Innen még hosszú út vezetett addig, hogy Gusztáv felhagyott az ivással, most a gyötrelmekről és a terápiákról beszélt a Bestnek, amelyek segítettek abban, hogy új életet kezdjen. 

A Best magazinnak mesélt Molnár Gusztáv, a Drága örökösök szereplője

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top