Sztárok

Tóth Gabi beragyogta a Sztárban sztár leszek! első élő adását

A nézőknek nagy volt az elvárása a Sztárban sztár leszek! első élő adása előtt, Tóth Gabi pedig sokaknak nagy meglepetés volt.

Vidáman indult a Sztárban sztár leszek! első élő adása, a műsor közösségi oldaláról is kiderült, hogy mennyire várják a nézők, mit produkálnak az amatőrök a színpadon. Már a bevonulónál kiderült, hogy zsűritagok nagyon izgulnak, hogyan teljesít majd a csapatuk, még Bereczki Zoltán is szokatlanul feszült volt a három énekese miatt. Talán Tóth Gabi volt a legnyugodtabb, nem véletlenül. 

A Sztárban sztár leszek! első élő adására vidáman, de kicsit feszülten vonult be a zsűri

„Nagyon jól vagyok, nem enged engem annyira stresszelni ez az állapot, az embert egy kicsit chillben tartja. Én nagyon pozitívan állok hozzá, nem véletlenül ez az ország legnagyobb házibulija, a versenyzők kitettek magukért” – mondta az énekesnő.

Szó szerint ragyogott Tóth Gabi, aki ilyen vagány sminket kapott az első élő Sztárban sztár leszek! adásra: 

Tóth Gabi a Sztárban sztár leszek! első élő adásában (Fotó: Instagram)

Bár a válogatók során megszokhatták a nézők, hogy Tóth Gabi olykor erősen fogalmaz, ezúttal nagyon bájosan kritizált, mindenkinél értékelte a produkcióba fektetett energiát, és látszott rajta, mennyire élvezi a show-t, éppen ezért szinte mindenkinek bizalmat szavazott.  Tényleg semmi nem tudta kihozni a sodrából.

Az adás végén kicsit csalódott volt, amiért a Sztárban sztár leszek! két első kiesője közül az egyik az ő versenyzője volt, de ugyanolyan lendülettel folytatja a megmaradt két énekessel Tóth Gabi. 

Itt visszanézheted a Sztárban sztár leszek! egyik legaranyosabb jelenetét, ahogy Tóth Gabi dalt választott a versenyzőinek, bár a pocakja miatt ehhez Tilla segítségét kérte: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top