Sztárok

Motorbalesetügy: nem örül Rékasi Károly a bírósági ítéletnek

A színész szeretné lezárni az ügyet, és új szakaszt nyitni életében.

Másodfokon pénzbüntetésre enyhítette a vádlott büntetését a Fővárosi Törvényszék Rékasi Károly motorbalesetének ügyében, írja a hvg.hu az Index hírére hivatkozva. A portál emlékeztetett, hogy a színész az elsőfokú ítélet kihirdetése közben még elsírta magát, most viszont higgadtan fogadta a hírt. Azt mondta, nem érez megkönnyebbülést, és azt reméli, új szakasz kezdődik az életében.

Fotó: Facebook

Rékasi Károly 2015. június 30-án csapódott neki motorjával egy autónak a 22. kerületi Háros utcában. A színész súlyos gerinc- és koponyasérüléseket szenvedett, felépülése több mint egy évig tartott, közben sebe ugyanis többször súlyosan elfertőződött, egyik lába a baleset következtében pedig rövidebb lett.

Az ügyészség az autóst maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásával vádolta, az elsőfokú bíróság idén februárban hat hónap börtönre ítélte, másfél évre felfüggesztve. Az autós védője a csütörtöki tárgyaláson azt mondta, hogy a kiszabott büntetés eltúlzott, elegendő lenne pénzbüntetés kiszabása is.

Rékasi ügyvédje szerint viszont a nyomozás részletes és alapos volt. Nem volt olyan tanú, aki az egész balesetet látta volna, nagy részük később ért oda, vagy csak messziről látta az ütközést. A fő bizonyíték éppen ezért a szakértői vélemény volt, amely szerint „nem volt sértetti közrehatás”. A másodfokú bíróság indoklása szerint az autó okozta a baleseti veszélyhelyzetet, észlelnie kellett volna a motorost. Ha pedig szabályosan hajtja végre a kanyarodást, akkor Rékasi még el tudott volna haladni mellette, írja a lap.

Rékasi tavaly elmondta, hogy egyáltalán nem örül a sérelemdíjnak, amit a biztosítótól kapott, mert az lenne számára az öröm, ha azt az életét élhetné, amit az a férfi egy balra kanyarodással összetört. „Vártam a bíróságon az ítélethirdetést, és könnyezve hallgattam, ez tény, de nem lesz könnyebb az életem attól, hogy egy számot látok a bankszámlámon. Minden lépés fáj fent a combomban, és ez semekkora összegtől nem fog elmúlni soha” – mondta akkor Rékasi Károly.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top